Egy sötét ló a fekete kontinensről

Vágólapra másolva!
2005.12.06. 15:46
Címkék
Bár a világversenyek első meccséből nem feltétlenül lehet komoly következtéseket levonni a folytatásra, figyelmeztető jel, hogy mai ellenfelünk, Angola derekasan helytállt a nyitónapon Norvégia ellen.
Kovacsicz tegnap 11 gólt lőtt
Kovacsicz tegnap 11 gólt lőtt
Kovacsicz tegnap 11 gólt lőtt
Kovacsicz tegnap 11 gólt lőtt
A végeredménynél (36-30) nagyobb különbség egyszer sem alakult ki a két csapat között, igaz, az angolaiak egyszer sem vezettek a mérkőzés folyamán.

Voltaképpen az első pillanattól az utolsóig érezni és látni lehetett, hogy van különbség a két gárda között, de messze nem akkora, mint amekkorát a laikusok gondolnának Európa bajnoka és Afrika bajnoka között.

Olyannyira egyenletesen alakult a játék, hogy a félidőre éppen feleannyival húztak el a Norvégok (19-16), mint a lefújásig.

A viszonylag sok gólhoz hozzájárult, hogy mindkét oldalon átlagon aluli teljesítményt nyújtottak a kapusok, a norvégoknál 27, az angolaiaknál mindössze 18 százalék lett végső mutatójuk.

Lőni, de nem lőni hagyni: tán ez lehetne a magyar gárda mottója a ma 17 órakor kezdődő összecsapás előtt, hiszen mint az előző bekezdésből kiderül, az ellenfél kapujánál egész magas találati aránnyal dolgoztak az angolaiak: 51 kísérletből érték el a 30 góljukat. Kiemelten veszélyesnek lehet nevezni irányító, balátlövő és beálló poszton őket, erre Németh András tanítványai is felkészültek.

A múltban négyből négyszer megvertük már Angolát, de nem szabad feledni, hogy a 2001-es vb-n csupán egy góllal, 24-23-ra sikerült.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
39 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
58 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
58 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
59 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik