Drága játék a kézilabdázás Szentpéterváron

Vágólapra másolva!
2005.12.05. 13:31
Címkék
Szemben egy foci-világbajnoksággal, ahol a megnyitó napján csak a címvédőnek és kisorsolt ellenfelének kell játszania, a női kézilabda-vb összes csapata pályára lép már ma délután is, vagyis az első játéknapon.
Pálinger Katalinnak hatalmas szerepe lesz a ma kezdődő világbajnokságon
Meggyesi Bálint
Pálinger Katalinnak hatalmas szerepe lesz a ma kezdődő világbajnokságon
Pálinger Katalinnak hatalmas szerepe lesz a ma kezdődő világbajnokságon
Meggyesi Bálint
Pálinger Katalinnak hatalmas szerepe lesz a ma kezdődő világbajnokságon
További különbség, hogy a magyar válogatott részt vesz, mit több az első hat közé akar kerülni, sőt, játékosaink egy része arra is képesnek tartja az együttest, hogy megnyerje a tornát.

A magyar szövetség főtitkára, Sinka László is bízik benne, hogy a csak az utolsó utáni napon, december 19-én kell hazatérnie a magyar küldöttségnek, vagyis jövő vasárnap vagy az ötödik, vagy a harmadik, vagy az első helyért küzdhetnek honfitársnőink.

Válogatottunknak túl sok idő nem jutott rá, hogy megszokja a vb helyszínét, a orosz télbe burkolózó Szentpétervárt, hiszen a rajt előtt egy nappal, vasárnap repült Frankfurton keresztül az északi kikötővárosba.

Mint a főtitkár beszámolt róla, ennél azért több időt kapott volna odakint a csapat, ha az első meccsét Koreával vagy Norvégiával játszaná, ám az oroszok horribilis összeget (250 euró/fő/nap) kérnek el minden egyes további kint töltött napért, így a simán elverendő Ausztráliára inkább idehaza hangolódtak a mieink.

A legutóbbi, 2003-as világbajnokságra, Horvátországba olyan népvándorlás indult meg Magyarországról, amelyet soha nem fog elfelejteni, aki ott lehetett; most valamivel jobban magukra lesznek hagyva a magyar hölgyek, egyrészt a távolság, másrészt a költségek miatt.

Mint Sinka László elmesélte, rengetegen felhívták, hogyan, mennyiért lehetne kijutni, és szurkolni Magyarországnak, ám az árak hallatán, majdnem eldobták a kagylót.

Hogy az árak színvonalát meghaladja, vagy legalább megközelíti-e a rendezésé, az már az oroszokon múlik, Sinka szerint ez lesz nekik a vizsga, rosszmájúan azt is mondhatnánk pótvizsga, hiszen már az előző világbajnokságnak is otthont adtak volna.

Honlapunk is segítséget ad ahhoz, hogy Önök drukkolni tudjanak a magyar csapatnak: minden mérkőzésről online közvetítést adunk.
Először is ma 15 órakor az Ausztrália elleni ütközetről.

Szavazás

Megszerzi-e a magyar válogatott a vb-bronzérmet?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
36 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
55 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
55 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
56 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
57 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik