Átalakulóban a Tatabánya

Vágólapra másolva!
2005.07.22. 23:58
Címkék
Az elmúlt két évadban a Tatabánya Carbonex KC a férfi NB I-ben a negyedik helyen végzett, és szerepelt az európai kupákban. Füzesi Ferenc edző együttese a következő idényben is a honi élmezőny meghatározó csapata szeretne maradni, valamint minél tovább kíván jutni az EHF-kupában, s célját 16 felnőtt játékossal, valamint több ifistával óhajtja elérni.
A nyári pihenőt követő első edzésen Bódi Dezső klubelnök bemutatta az új fiúkat (Mohácsi, Doros, Kovácsovics, Bakos, Pavlovics, Losoncz), akik közül igazoltan volt távol Halász Máté, aki a juniorválogatottal a korosztályos vb-re készül. Kuzma Norbertnek a jobb könyökéről csak néhány napja vették le a gipszet, ő könnyített gyakorlást végezhet, akárcsak a bokasérüléséből lábadozó Kovácsovics Mátyás. A nyári szünetben távozott a volt válogatott klasszis Szathmári, Katzirz és Zsigmond, valamint Törő, Haag, Molnár és Babicz.

A szeptember 9-i bajnoki rajtig, a Csömör elleni találkozóig felkészülési mérkőzések sorát játssza a Tatabánya. Augusztus 6-án fogadja az osztrák első ligás Linzet, augusztus 11-én a német HSG Horbruchot, majd augusztus 12. és 14. között Érsekújváron a Start-kupán szerepel. Augusztus 19. és 21. között a Balaton-kupán lép pályára, 26-án Győrben az ETO ellen játszik két mérkőzést, 27-én és 28-án Linzben nemzetközi tornán vendégszerepel. Szeptember 3-án és 4-én Tatabányán a nemzetközi Bányász-kupán a Tataszék díjáért négy hazai első osztályú és egy német másodosztályú csapatot fogad.
Legfrissebb hírek

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
4 perce

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
5 perce

Szemmel láthatóan élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
9 perce

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
18 perce

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
19 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
29 perce

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
46 perce

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik