Már biztos első a Pick-Szeged

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2004.11.06. 23:19
Címkék
A román bajnok igazán nyugodt pihenést biztosított a Pick-Szegednek, hiszen az ismert Fekete-tengeri üdülőhelyen, Mamaiában egy négycsillagos szállodában jelölte ki a szállást.






Azt nem tudni, hogy Ilyés Ferenc édesanyja előre bejelentette-e, hogy részt vesz a mérkőzésen, mindenesetre a sokszoros román válogatott mama ott volt a szálloda előtt a csapat indulásakor. Miklós Magdolnát pedig sztárhoz illően fogadták a csarnokban, ahol külön is köszöntötték. Hogy végül is melyik csapatnak szurkolt, ahhoz nem fért kétség. A román bajnok mindenképpen szerényen, sőt titkolózva készült. A Pick-játékosok igazán motiváltak voltak, hiszen csoportelsőség esetén a klub történetének legjobb helyét vívhatták ki. Ezért aztán a kisebb sérüléssel bajlódó Mezei, az influenzát elkapó Vadkerti és az immáron két hete köhögő Kotormán is az edző rendelkezésére állt. Hogy nem mindennapi esemény színhelye volt az 1900 ülőhelyes constantai sportcsarnok, azt a nagyfokú rendőri részvétel is bizonyította. Mind a létesítmény körül, mind pedig a nézőtéren egyenruhások fogták körbe a lelátót. A hazaiak kemény magja pedig még a szépszámú, mintegy száz szegedi szurkolót nem hagyta szóhoz jutni.
Mindkét csapat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre. A hazai rohamokat öt percig jól állták a Tisza-partiak, sőt még vezettek is, de aztán két hibájukat is maximálisan kihasználták a románok. Sajnos amire felkészítette a csapatot Kovács Péter edző, meg is valósult, hiszen az átlövők és a beálló kapcsolat mindig constantai gólveszélyt jelentett. A kezdeti összeszedett szegedi játékon egy időre a bizonytalanság és a figyelmetlenség kezdett eluralkodni. Szerencsére a rövidzárlat mindössze öt percig tartott, mert Laluska, Matics és Bendó góljával előbb egyenlítettek, majd Mezei és Matics találatával kétgólos (6-8) vezetést szereztek.

Andjelkovics jól mozgatta társait (Fotó: Danis Barna)
Andjelkovics jól mozgatta társait (Fotó: Danis Barna)
Andjelkovics jól mozgatta társait (Fotó: Danis Barna)
Ezt az előnyt egészen a 23. percig tartani tudták, azonban az emberelőnyt jól ki tudták használni a vendéglátók, s a 27. percben 9-9 lett az állás, sőt egy gyors indításból a vezetést is átvették. Hiába kért időt Kovács edző, a főszerepet átvevő görög játékvezetők négygólos előnyhöz juttatták a görögöket. Elsősorban Stavrositu eredményességét segítették elő, hiszen a félidő hajrájában négy büntetőt lőhetett, amelyből egyet Puljezsevics védeni tudott.
A második félidő első hazai támadása után már ötre (14-9) nőtt az előny, amikor Mezei találata a vendégek felzárkózását jelentette, mivel a szegedi csapatkapitányt Ilyés, Vadkerti, Berta és Ilyés újabb góljával követte, s a 37. percben 14-14 lett az állás. Közben az Andjelkovicsot hátulról leterítő Tucanut piros lappal kiállították. A román edző időt kért, s csapatát átállította a nyitott védekezésre, aminek meg is lett az eredménye, mert kettővel (16-14) mentek. A bátrabban vállalkozó Ilyés tizenkét perc alatt már harmadszor köszönt be. Sőt újra ő vállakozott, s egyenlített (18-18). Közben mindkét kapus remekelt. Fordulatos és küzdelmes volt a mérkőzés, a hazaiak a testi épségüket is kockára tették, s így vált ki előbb Racovitan, majd Tase. A hazaiak kamikázés taktikáját sajnos a játékvezetők nemigen torolták meg, de a szegediek becsületére legyen mondva, ezzel nem igen foglalkoztak. Puljezsevics pedig stabilan állta útját a constantai próbálkozásoknak. A hajrá a szegedieké volt, a két pont pedig egy körrel a zárás előtt csoportelsőséget ért, azaz a Pick "csak" presztízsmeccset játszik Barcelonában.

Mivel magyarázza a második félidei javulást?
Kovács Péter:

A jó fizikai felkészültségnek köszönhetjük, hogy már nem először sikerült a szünet után fordítanunk. A második játékrészben szervezettebben védekeztünk, s a támadásban sem ejtettünk annyi hibát.

A csoport másik mérkőzésén
Vardar Szkopje (macedón)-Barcelona (spanyol) 12-26 (8-15). Az állás: 1. Szeged 9 pont, 2. Barcelona 6, 3. Szkopje 3, 4. Constanta 2.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik