Vujovics számít Sterbikre, Eklemovicsra és Nikolicsra

Vágólapra másolva!
2003.09.09. 21:38
Címkék
Veszelin Vujovics, a szerbek szövetségi kapitánya kihirdette új keretét, amelybe Veszprémből Sterbik Árpádot és Ratko Nikolicsot, Szegedről pedig Nikola Eklemovicsot várja. A csapat tagjai szeptember 21-én találkoznak és megkezdik a fölkészülést a januári szlovéniai Eb-re, ahol olimpiai kvótát akarnak szerezni. Hosszú idő után visszakerül a csapatba Branko Kokir, aki sérülés miatt hiányzott, valamint Nebojsza Golics, illetve a nagy tehetségnek számító Ljubomir Pavlovics, aki nem élvezte a korábbi kapitány bizalmát. Nenad Perunicsics és még néhány sztár bejelentette, hogy Vujoviccsal nem akar együtt dolgozni. A három visszatérőről Vujovics elmondta: "Kokir az egyik legjobb játékosunk, Pavlovics jól játszik a német Nordhornban, Golics pedig nálam debütált a válogatottban, és mindig is bíztam benne.” Vujovics legénysége szeptember 23-án fölkészülési mérkőzést játszik a németek ellen – írja tudósítónk, Heka László.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
3 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
4 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
4 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
4 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
4 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
5 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik