Buday talán játszhat a Batta ellen

B. T., S. J.B. T., S. J.
Vágólapra másolva!
2003.09.09. 21:37
Címkék
Előrehozott bajnoki mérkőzésen csap össze szerdán a férfi bajnok Fotex KC Veszprém és a Százhalombatta a címvédő otthonában.
Az idényt csömöri sikerrel nyitotta Zdravko Zovko sztárgárdája, amelyben egyedül Buday Dániel játéka kérdéses. A Szegedről igazolt válogatott irányító fejbőre ugyanis felszakadt egy ütközéskor a legutóbbi bajnokin, és a sebet dr. Csordás József csapatorvosnak több öltéssel kellett összevarrnia. A veszprémi játékosok és vezetők alighanem jogosan bizakodnak, hogy Budayt a sérülése nem akadályozza a játékban.A bajnoki rajt előtt sajtótájékoztatót tartott az élvonalban újonc Nyíregyházi AB-Vill KC csapatának vezetősége. Itt mutatták be a csapat új szerzeményeit, akik közül Nagy Levente kapus még útban volt hazafelé a brazíliai junior-világbajnokságról, így csak Bartha István (a Pestszentlőrinc-Elektromos-Révből érkezett), Csaba Attila (Tiszavasváriból tért vissza), Papp Gábor (Ózd) és Bécsi János (Olaszországból tért haza) volt jelen. Kárászi Zoltán, az egyesület elnöke a tájékoztatón hangsúlyozta: a csapat mérkőzésein a néhány évvel ezelőtti hangulatot szeretnék újra érezni a Bujtosi Szabadidőcsarnokban, és persze azt remélik, hogy Kovács Mihály mester legénységének nem lesznek bentmaradási gondjai. Az újonc rengeteg edzőmeccsel hangolt a szombati, Győr elleni hazai bajnoki rajtra, csupán azt sajnálja, hogy – a nagy távolságok miatt – honi élvonalbeli csapattal nem tudott játszani.Kovács Mihály, a válogatott és az Elektromos hajdani világklasszis irányítója a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy nagy várakozással tekint az évad elé, mert jó összetételű gárdával dolgozhat. "Egészséges a fiatalok és a rutinosabb játékosok aránya a keretünkben – vélekedett az edző. – Igaz, Bécsi és Papp kicsit később csatlakozott a csapathoz, ezért nekik még idő kell, hogy tökéletesen megértsék magukat a játékban társaikkal. Ismerve a hazai erőviszonyokat, a hetedik-kilencedik hely megszerzésére esélyes a Nyíregyháza.”Az évadot a második ligában kezdő Komló egyik erőssége, Kis Gergely az NB I-ben újonc Szigetvárba igazolt, ám úgy tűnik, csak átszállójegyet váltott. Menedzsere, Hoffmann László a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a tehetséges kézilabdázó ezekben a napokban Katarban próbajátékon szerepel, és jó esélye van, hogy szerződést kössenek vele.A Hoffmann-istálló három – eddig is külhonban szereplő – válogatott kitűnősége, Lendvay Péter, Décsi Gábor és Tóth Edmond a spanyol Vigóban, mégpedig az Octavio Pilotes Posada együttesében folytatja. "A legfrissebb híreim szerint, a csapat és a magyar fiúk felkészülése remekül sikerült – újságolta Hoffmann László. – Az első mérkőzésen a Santandert fogadja a Vigo, és jó esélye lesz a két pont megszerzésére.”
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
3 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
3 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
3 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
3 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
4 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
4 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik