Fáradtan is lelkesek

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2002.09.05. 21:50
Címkék
A névsorolvasás a hiányzók felsorolásával kezdődött a felnőtt női válogatott e heti kétnapos összetartásán, hiszen kisebb sérülése miatt nem lehetett ott a többiekkel két Cornexi-játékos, Németh Helga és Kulcsár Anita, a győri Mehlmann Ibolya, valamint a nemzeti együttes csapatkapitánya, a ferencvárosi Pádár Ildikó. Hosszú távon persze valamenynyiükre számíthat Mocsai Lajos szövetségi kapitány, sőt a játékosok inkább óvatosságból hagyták ki az edzéseket, a jövő heti bajnoki rajton ott lehetnek klubcsapatukban."Rendkívül hasznosnak ítélem meg az együtt töltött két napot – mondta a szövetségi kapitány. – Mivel szinte valamennyi kerettag hosszú és fárasztó mérkőzéssorozatot, illetve utazást tudhatott maga mögött, így nem csoda, ha fáradt volt a társaság. Ezért nagy hangsúlyt fektettem a rehabilitációra. Előtérbe került a prevenció is, olyan gyakorlatokat végeztek a lányok, amelyek segítségével megelőzhetőek a térd- és bokaszalag-sérülések. Ami pedig a kézilabdát illeti: főként a támadóstruktúra gyakorlása volt napirenden, kipróbálhattunk egy-két új konstrukciót.”A Fáy utcai Vasas Sportcsarnokban, illetve a Körcsarnokban tartotta edzéseit a női válogatott – méghozzá kiváló hangulatban. A kapitány szerint a csapat egyre inkább érzi az év végi dániai Európa-bajnokság súlyát, hiszen a kontinenstalálkozóról lehet eljutni selejtező nélkül a 2003-as világbajnokságra, ez a vb pedig az athéni olimpiára kvalifikál. A szakvezető már a legutóbbi három, Norvégia elleni válogatott mérkőzés után is nagyon dicsérte a csapat harci szellemét, és örömmel konstatálta, a harci tűz nem csökkent a lányokban. "Nagyon fontosak ezek a rövid találkozások is, hiszen ha nincs meg a folyamatos kontaktus, lehetetlen eredményesen dolgozni, felkészülni az előttünk álló feladatokra – vélekedett Mocsai Lajos. – Szerencsére a játékosok is igénylik a válogatott programokat, így, ilyen közegben lehet hasznos munkát végezni. Most a bajnoki rajt kerül fókuszba, az első fordulókat erőltetett menetben játsszák le a csapatok, így legközelebb szeptember harmincadikán találkozik a válogatott keret, októberben pedig hétfőnként lesznek a közös edzések.”A tavalyi magyarországi junior-világbajnokságon szerepelt (és ott második helyen végzett) válogatottból már négyen is tagjai a jelenlegi felnőttkeretnek (Görbicz Anita, Mehlmann Ibolya, Szrnka Hortenzia és Tóth Mária), az idén pedig újra ezüstérmet szerzett a magyar junioregyüttes a múlt hét végén befejeződött finnországi Eb-n. A folyamatos, ám megfontolt fiatalítás jegyében közülük is viszontláthatunk-e néhány játékost a legjobbak között? – vetettük fel Mocsai Lajosnak. "Természetesen figyelemmel kísérem ezt a korosztályt is, nagyon örülök az Európa-bajnokságon elért remek eredményüknek – kezdte válaszát a kapitány. – Egyeztettem Kovács Péter szövetségi edzővel, és úgy tűnik, az Eb-n szerepelt játékosok közül négyen nagyon közel kerültek a felnőttkerethez, idővel stabil tagjai lehetnek a válogatottnak.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik