A bajnok fő ellenlábasa

A honi kézilabda 2001–2002-es évadjának rájátszásában mind az alsó-, mind a felsőházban izgalmas, a sportág népszerűségét fokozó összecsapásokat látott a közönség. A nagyobb érdeklődés mégis – és persze érthetően – az aranyéremért küzdő együttesek szereplését kísérte. A csatározások hajrájára az is kiderült, hogy bajnoki cím megszerzésére gyakorlatilag két-két csapatnak maradt esélye: a nőknél a Herz-FTC-nek és a Dunaferrnek, a férfiaknál a Fotex KCV-nek és a Pick-Szegednek. Sorozatunkban e négy klub teljesítményét értékeljük, illetve megszólaltatjuk edzőit, egy-egy kulcsjátékosát és feltörekvő tehetségét.

A szegedi kézilabda összes barátja és művelője évek óta abban reménykedett, hogy a Pick-csapat végre előrébb lép a bajnokságban a "megszokott” bronzérmes helynél, sőt, ebben az évadban akadt, aki kellemes meglepetést szimatolt. Kétségetelen, a honi mezőnyben egyedül Dragan Djukics mester tanítványainak volt esélye a világklasszisok sorával felálló Fotex megközelítésére, netán megszorítására. Igaz, a 22 fordulós alapszakaszt a Dunaferr és a Pick-Szeged egyaránt 36 ponttal zárta (a Fotex 42 pontot gyűjtött), ám a rájátszásban az újvárosiak minden második mérkőzésüket elvesztették, ezért a Szeged maradt a későbbi bajnok egyetlen veszélyes ellenlábasa.
A városi sportpalota átalakítása miatt az évad első felében a jégcsarnokba "száműzött” Pick-Szegedben a válogatott játékosok vitték prímet, de az alapszakaszban kiderült, hogy a gárda idegenben továbbra sem tudja átlépni a saját árnyékát. Nagy gond szakadt az együttes nyakába, amikor válogatott kapusa, Perger vállsérülést szenvedett, és meg is kellett műteni. Ekkor Ivanov és Nagy Levente mellé a volt válogatott hálóőrt, Feketét szerződtette a Pick. A balszerencse hosszasan letáborozott a Tisza-partiaknál, mert a folytatásban Berta, majd Buday, a csapat egyik legjobbja is kénytelen volt kiválni a küzdelmekből. A Veszprémből visszatérő, már visszavonulását fontolgató Oszlánczi nehezen lendült formába, és a vb-bronzérmes jugoszláv válogatott Matics teljesítményével sem lehetett maradéktalanul elégedett a közönség és a csapat vezérkara.
A belső posztokon viszont parádéztak a Pick-csillagok, és hazai pályán a legveszélyesebb vetélytársaikat is legyőzték, illetve iszonyatosan megszorongatták. A honosítását kérő, esetleg a válogatottban is számításba vehető Eklemovics, valamint a Fotexből visszatért, sokadik virágzását élő Mezei, a roppant gólerős Bajusz, és a sérüléséig nemzetközi szinten sziporkázó Buday mellett Bécsinek, Laluskának és Dorosnak is nagyon sok érdeme volt a sikerekben. A tavaszi mérkőzéseit a felújított, immár majdnem minden igényt kielégítő sportcsarnokban játszotta a gárda, amelynek a Fotex elleni összecsapására, gyakorlatilag a bajnoki döntőre 4500 szurkoló váltott belépőt, és ez ebben az évadban nézőcsúcs volt az NB I-ben.
A szolnoki csarnokban remekül megrendezett Magyar Kupa négyes döntőben a Cegléddel csapott össze a fináléba kerülésért, ám a Pest megyei csapat – amely az idény legnagyobb meglepetését szerző, újonc Every Day Orosháza mögött az 5. helyen végzett a bajnokságban – csak egy félidőn át tudta tartani vele a lépést. A döntőben a Fotex KCV ellen elégtételt vehetett volna a Djukics-csapat a bajnokságban elszenvedett "sérelmeiért”, ám a BL-döntős veszprémiek már az első félidőben hatgólos előnyt szereztek, és ebből a végére is megmaradt három. A szegediek közül ezen a találkozón Bécsi (8 gól) volt a legeredményesebb (ő szeptembertől Olaszországban folytatja pályafutását).
Az EHF-kupából óriási balszerencsével esett ki a Pick. Fortuna elfordulását már az is jelezte, hogy a spanyol Galdarral kellett csatáznia a 16-ba jutásért, ám a hazai 33–28 után (már tízzel is vezett!) sokan bizakodtak, hogy ez az előny elegendő lesz a továbbjutáshoz. Tévedtek. A visszavágón hat góllal győzött a Galdar. A következő idényben a KEK-ben vigasztalódhat az igazolási időszakban megerősödött (Kotormán, Noris, Pulzsejevics), a kiugró sikerre már nagyon vágyó együttes.