Elfogytak a nézők

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2002.06.02. 22:47
Címkék
Dunaújvárosban baj van. Nem a női csapatban, hanem a lelátón. Ott, ahol korábban egymás nyakában ültek, a széksorok mögött pedig állva szorongtak a nézők, hogy láthassák kedvenceiket, mostanában a rangadókra sem telik meg a lelátó. A szombati, Győr elleni meccs – amit 27–22-re biztosan nyert meg az Újváros – is sokkal népesebb közönséget érdemelt volna. A csapat sorra nyeri a mérkőzéseket, a lányok lelkesen, időnként látványosan is játszanak, és reális esélyük van a bajnoki cím megszerzésére, a nézőszám azonban egyre apad. Érthetetlen, hogy azok a szurkolók, akik korábban minden mérkőzésen ott voltak, és akikben nagyon bíznak a lányok, most a döntő mérkőzéseken – például a pénteki aranycsata főpróbáján – miért nem kíváncsiak a csemegének számító rangadókra.A győriek kitettek magukért, igazolták, hogy nem véletlenül jutottak be az EHF-kupa döntőjébe. Ha kulcsemberük, Görbicz eredményesebb lett volna, sokkal kínosabb perceket okoznak a házigazdáknak. Sirina kapusbravúrjai, valamint Mehlmann és Nitescu góljai révén így is többször felzárkózott a Graboplast, amelynek pedig ezúttal főleg a tekintélye megőrzése volt a tét. Nagy Ivett (Dunaferr), a rangadó legjobbja így vélekedett a mérkőzésről: "Sorrendben csak a harmadik heteslövő vagyok a csapatban, de ma nagyon jól ment. Rettentően tartottam Sirinától, hiszen talán még sosem sikerült neki gólt lőnöm. Szombaton azonban remekül ment minden, hihetetlenül feldobott ez a teljesítmény.”Pálinger Katalin (Dunaferr) arra emlékezett, hogy a mérkőzés előtt érezhető volt bizonyos feszültség a csapatában. "Ezt a második félidőben tudtunk csak levetkőzni – mondta. – Kintről ritkán sikerültek a lövéseink. A második félidőben már végig mi vezettünk, kezünkben volt a mérkőzés. Pénteken a Fradi ellen a mainál sokkal jobb teljesítményre lesz szükség, de ott is mindent megteszünk a sikerért.”Bohus Bea (Dunaferr) a szabálytalanságokról beszélt. "A szombati mérkőzésen aki kapott, az adott is – vélekedett. – A Győr egységesen volt durva, nálunk viszont szembetűnő volt egy-egy keményebb szabálytalanság, véleményem szerint ezért ilyen nagy a kiállítások különbsége. A második félidőben már egységesen kemény volt mindkét csapat védekezése.”Carmen Nitescu (Győr) szerint nagyon nehéz mérkőzést vívott a két csapat. "A nyolc gólommal elégedett vagyok – büszkélkedett –, de jó lett volna ha szorosabb eredményt tudunk elérni Dunaújvárosban. A bajnokságban az első vagy a második hely elérése volt a célunk, de úgy érzem, hogy a harmadik helyezés is elfogadható, az EHF-kupa döntőjébe jutás pedig külön öröm nekünk és szurkolóinknak. Egy évig még szerződés köt Győrhöz, ahol jól érzem magam.” Mehlmann Ibolya (Győr) úgy gondolta, hogy az első félidőben jól védekezett csapata, s a támadásait is többnyire eredményesen tudta befejezni. "A második félidőt kicsit elkapkodtuk – sajnálkozott. – Úgy érzem, hogy nagyon jó teljesítmény a bajnoki harmadik helyezésünk és az EHF-kupadöntőbe jutás, de jó lett volna győzni vagy legalább szorosabb eredményt elérni Dunaújvárosban.”Irina Sirina (Győr) újra pompás formában védett. "Jó kis meccs volt –mondta –, nekünk kicsit jobb támadójátékot kellett volna mutatnunk. A saját teljesítményemmel viszonylag elégedett vagyok, bár a második félidőben én is védhettem volna jobban.”A bajnoki cím sorsa pénteken a Herz-FTC–Dunaferr találkozón dől el, ahol a dunaújvárosiaknak legalább egy pontot kell szerezniük, hogy megvédjék elsőségüket. (Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönti el a sorrendet, és a rájátszásban a Ferencváros 21–21-re végzett Újvárosban.)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
2 órája

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
3 órája

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
3 órája

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
3 órája

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
3 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik