Viharos hajrá a felsőházban

H. B., S. J.H. B., S. J.
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 21:54
Címkék
Az első ízben rájátszással megtoldott női bajnokság hajrájában, pontosabban az utolsó előtti és az utolsó fordulóban halmozódnak az izgalmak, mivel nem kisebb kérdésről, mint a bajnoki cím sorsáról döntenek egymás között az élcsapatok. A hajrá a címvédő újvárosiak számára ígérkezik a legnehezebbnek. Szombaton otthonukban fogadják a már bronzérmes győrieket, majd a záró fordulóban a trónkövetelő Herz-FTC otthonába látogatnak. E két mérkőzésen dől el, hogy meg tudják-e védeni bajnoki címüket. Nem könnyű feladat, de megoldható.Az aranyéremért folyó versenyfutás egyik jelentős állomása szombaton Dunaújvárosban lesz, ahol az idei EHF-kupaküzdelmek ezüstérmese, a Graboplast ETO lesz a vendég. Kiss Szilárd edző tanítványainak fontos lenne a győzelem, hiszen ez esetben elég egy pontot szerezniük a Kőbányai úton) míg a vendég győrieknek a tekintélyük megőrzése miatt jelentős a mérkőzés. "Tisztában vagyok vele, hogy roppant nehéz mérkőzés vár ránk, ezért óriási szükségünk lesz lelkes közönségünk támogatására – kezdte Kiss Szilárd. – Valamennyien ismerjük a győriek kitűnő képességeit, és azt is tudjuk, hogy az utóbbi időszakban kirobbanó formában vannak. Nekünk viszont itthon feltétlenül győznünk kell, mert ez a két pont kulcsfontosságú lehet az aranyérem megszerzésében. A felkészülésünk a megszokott ritmusban zajlott, különleges feladatunk nem volt. Pálffy bokája továbbra is fáj, de őt már nem is említem sérültként, hiszen hetek óta így vállalja a játékot.” A mester elmondta, hogy a Dunaferr felajánlotta a szerződéshosszabbítást a három éve itt kézilabdázó ukrán Szologubnak, aki azonban haza akar térni, ezért nemet mondott. A további igazolásokról és kölcsönadásokról jól haladnak a tárgyalások, de nevekkel egyelőre nem szolgálhatott az edző.A győrieket szombaton nem zavarhatja sem a tét, sem az esélyesség terhe, ezért azt mondják, akár meglepetést is szerezhetnek. Azért is jól jönne nekik a siker, mivel a korábbi évek során a kohászvárosból csakis vereséggel távoztak, három esetben pedig jelentős volt a különbség (33–18, 23–14, 31–22). Ugyanakkor erőt adhat a győrieknek az a tudat, hogy alig két hete a Ferencvárost fosztották meg rájátszásbeli veretlenségétől."A papírforma ezúttal is hazai győzelmet ígér, de mi szeretnénk erre végre rácáfolni – fogalmazta meg várakozásait Vura József, a győriek vezetőedzője. – Csapatomat már nem fogja nyomasztani a tét, felszabadultan játszhat, és ha azt fogja nyújtani, amit igazán tud, akkor minden elképzelhető. Igyekeztünk felkészülni a dunaújvárosiak várható nyitott védekezésére. Célunk, hogy fegyelmezett védekezésből gyors támadásokat vezessünk. Minden azon múlik, hogy ezeket a támadásainkat milyen százalékban tudjuk eredményesen befejezni. Sajnos Jókai bokaszalag-szakadást szenvedett, már meg is operálták. Rá tehát nem számíthatunk.”
Legfrissebb hírek

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
6 perce

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
10 perce

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Jégkorong
28 perce

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
30 perce

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
50 perce

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
56 perce

Női kosár: a Sopron Basket edzője lett a szlovén kapitány

Kosárlabda
1 órája

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik