Vuelta: Primoz Roglic visszavette a piros trikót

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.09.01. 18:02
null
Roglic újra pirosban (Fotó: AFP)
A legutóbbi két kiírásban győztes Primoz Roglic nyerte meg a hegyi befutóval záruló 17. szakaszt a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körversenyen, ezzel visszavette az első helyet összetettben, hatalmas lépést téve a végső siker felé.

 

Szerdán az Unquerából induló 185.8 kilométeres táv során egy harmadik és két első kategóriás emelkedő várt a mezőnyre, majd a végén kiemelt kategóriás hegyi befutó a legendás Lagos de Covadongán.

A szakadó esőben rendezett, nagy tempóval rajtoló szakasz kétharmadánál leszakadt az esélyesek csoportjáról, majd bukott Odd Christian Eiking, aki a 10. etapot követően vette át a piros trikót. A norvég több mint kilenc percet kapott, így kicsúszott az első tízből összetettben.

Az etap előtt hetedik kolumbiai Egan Bernal 61 kilométerrel a cél előtt indított bátor támadást, amelyet egyedül a szlovén Roglic vett át. Jól összedolgozó kettősük az utolsó előtti hegyen és a lejtmenetben eltávolodott az esélyesek csoportjától, amelyről az eddig második helyen álló francia Guillaume Martin tíz kilométerrel a befutó előtt szakadt le.

Roglic tempója 7.5 kilométerre a céltól Bernalt is megrogyasztotta, a nyitó időfutam és a 11. szakasz után idei harmadik, pályafutása nyolcadik etapgyőzelmét aratta a spanyol körversenyen a szlovén kiválóság, aki hatalmas lépést tett a végső siker felé. Ugyanis a csütörtöki, ugyancsak rendkívül nehéz hegyi szakasz után két kevésbé kemény etap következik – utóbbi kettőn várhatóan nem alakulnak ki nagy különbségek –, a záró időfutamot pedig a szám friss olimpiai bajnokaként várja Roglic.

Bernalt végül befogta az esélyesek csoportja, amely 1:35 perccel Roglic után beérve a második helyért harcolhatott – a szlovén ekkor már velük szemben gurult lefelé a hegytetőről. Csapattársa, az amerikai Sepp Kuss lett a második, az összetettben pedig a Movistar két versenyzője követi Roglicot: a spanyol Enric Mas a második, míg a kolumbiai Miguel Ángel López a harmadik.

Csütörtökön a Salas és Altu d'El Gamoniteiru közötti 162.6 kilométeres táv, valamint hegyi befutó vár a 76. Vuelta a Espana mezőnyére.

VUELTA
17. SZAKASZ
Unquera–Lagos de Covadonga, 185.8 km, hegyi befutó

1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 4:34:45 óra
2. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 1:35 p h.
3. Miguel Ángel López (kolumbiai, Movistar) azonos idővel
Az összetett élcsoportja
1. Roglic 68:42:56 óra
2. Enric Mas (spanyol, Movistar) 2:22 p h.
3. López 3:11 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik