Giro: idén is indul az EOLO-Kometa

Vágólapra másolva!
2023.01.19. 18:51
null
Alberto Contador csapata idén is ott lesz a Girón (Fotó: AFP)
Idén is szerepel a Giro d'Italián az EOLO-Kometa prokontinentális országúti kerékpáros csapata.

Az olasz körverseny résztvevőinek csütörtöki bejelentésekor a 18 – világelitet jelentő – World Team-istálló mellett a négy szabadkártyás helyet prokontinentális csapatok kapták meg: az EOLO-Kometa, a Green Project-Bardiani CSF-Faizane, az Israel-Premier Tech és a Corratec.

A két korábbi nagyszerű kerékpáros, jelenleg tulajdonos Alberto Contador és a sportmenedzser Ivan Basso fémjelezte EOLO-Kometa az elmúlt két évben is részt vett a Girón: 2021-ben az elmúlt idény végén távozott Dina Márton, míg tavaly – ekkor az első három szakasznak Magyarország adott otthont – Fetter Erik indult a csapat tagjaként. Utóbbi az előzetes tervek szerint idén is készül a Giróra.

A 106. Giro május 6-án Fossacesia Marinából indul egy 18,4 kilométeres egyéni időfutammal, a 21 szakasz alatt 3448 kilométert és mintegy 51 300 méter szintkülönbséget kell teljesíteniük a bringásoknak. A viadal – öt év elteltével ismét – Rómában ér véget. A mezőnyt 22 csapat alkotja majd, egyaránt nyolc kerékpárossal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik