Valter Attila elárulta, melyik nagy háromhetesen indul idén

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.29. 14:18
Valter Attila a Giro d'Italián indul idén (Fotó: Árvai Károly)
Közösségi oldalán jelentette be a Visma-Lease a Bike magyar országúti kerékpárosa, Valter Attila, hogy részt vesz a május 6. és 24. között rendezendő háromhetes olaszországi körversenyen, a Giro d’Italián.

Valter Attila először 2020-ban indult volna az olasz körversenyen, ám a koronavírus-járvány miatt azt elhalasztották, és így egy évvel később tudott „bemutatkozni”, majd még egy évvel később – immár a Groupama-FDJ versenyzőkejént – a negyedik szakasz után a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót is felvehette, a hatodik szakasz után pedig az összetettet vezetőnek járó rózsaszín trikót hordhatta, míg 2022-ben az összetettet 22. helyen zárta.

Az Év Magyar Kerékpárversenyzőjének ötször megválasztott Valter 2022 augusztusában ismét csapatot váltott és a Team Jumbo-Vismához igazolt. Az azóta nevet váltó és 2024-től Visma-Lease a Bike néven szereplő csapat színeiben a magyar kerékpáros kihagyta a tavalyi Girót, és helyette a spanyol körön, a Vueltán segítette társait, ám mint közösségi oldalán bejelentette, idén ismét indul az olasz körversenyen.

A Giro d’Italiát 107. alkalommal rendezik meg. Az idei háromhetes viadal május 4-én rajtol a Torinóhoz közeli Venariából és május 26-án, Rómában ér véget.

A procyclingstats.com-on megtalálható indulói névsor szerint Valter Attila mellett a Vismából még Jan Tratnik, Edoardo Affini, Robert Gesink, Wilco Kelderman, Cian Uijtdebroeks és Olav Kooij indul.

 

Legfrissebb hírek

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

Tadej Pogacar már a visszavonuláson gondolkodik

Kerékpár
2025.08.11. 07:26

Brandon McNulty a sárga trikós, Valter Attila a 23. lett a Lengyel körön

Kerékpár
2025.08.10. 17:46

Visma-győzelem Lengyelországban és Franciaországban is

Kerékpár
2025.08.08. 21:48

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40

Lengyel körverseny: kaotikus szakasz végén Turner-győzelem Walbrzychban

Kerékpár
2025.08.06. 17:21

Valter Attila a csapata legjobbja lett a Karpaczon

Kerékpár
2025.08.05. 17:23

Kaotikus felvezetés után Kooij-győzelem sprintben a lengyel körön

Kerékpár
2025.08.04. 17:28
Ezek is érdekelhetik