Philipsen a Tour után a Vuelta nyitó szakaszát is megnyerte

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 19:12
null
Jasper Philipsen győzött a Vuelta olaszországi nyitó szakaszán (Fotó: AFP)
Jasper Philipsen győzelmével kezdődött az országúti kerékpárosidény utolsó háromhetese, a Vuelta a Espana: a belga sprinter júliusban a Tour de France első etapján is nyert, így egy évadon belül a sárga után a piros trikót is felveheti.

Déja vu-érzés foghatta el Jasper Philipsent az olaszországi Novarában, a belga sprinter ugyanis a Tour de France után a Vuelta a Espana nyitó szakaszát is megnyerte. Az évad utolsó háromhetese Torinóban kezdődött, a 184 fős mezőnyre 186.7 kilométer várt a célig. A lassú rajtot követően hatfős szökevénycsoport alakult ki, innen került ki a nap egyetlen kategorizált emelkedőjének és gyorsasági részhajrájának győztese is, előbbiért járó pontokat az olasz Alessandro Verre, utóbbiért a holland Pepijn Reinderink hozta el.

Mintegy száz kilométer megtételét követően a spanyol Hugo de la Calle maradt egyedül elöl, előnye 39 kilométerrel a vége előtt fogyott el. A főmezőnyben sokat dolgozott az Alpecin-Deceuninck és a Lidl-Trek csapata, utóbbiból az eritreai Amanuel Ghebreigzabhier tűnt fel gyakran elöl.

A cél felé közelítve mindenki a hajrára készült, ment a mozgolódás és a helyezkedés. A körforgalmak alaposan szétszedték a mezőnyt, majd a sprintben az Alpecin kiváló előkészítését követően Philipsen ünnepelhetett győzelmet, az etap másik esélyese, Mads Pedersen nem tudott beleszólni a küzdelembe. A belga sprinter öltözhetett tehát először pirosba, azok után, hogy a Tourt is győzelemmel kezdte, de a harmadik szakaszon kulcscsonttörést szenvedett.

„Nagyon csalódott voltam a Touron történt balesetem miatt – mondta Philipsen. – Rengeteget dolgoztam, készültem a visszatérésre és az volt a fő cél, hogy győzelemmel kezdjünk. Tudtam, hogy ez az egyetlen esélyünk a piros trikóra, mert olyan sprinternek, mint én, nem adódik túl sok lehetőség ezen a Vueltán.”

A Vuelta vasárnap az Alba és Limone Piemonte közötti 159.5 kilométeres szakasszal folytatódik, a hegyi befutó során 1389 méter magasba kell felérni, az utolsó 10 kilométer átlagos meredeksége 5.5 százalék lesz.

80. VUELTA A ESPANA
1. szakasz (Torino-Reggia di Venaria–Novara, 186.7 km)
1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 4:09:12 óra
2. Vernon (brit, Israel) azonos idővel
3. Aular (venezuelai, Movistar) a. i.
Az összetett állása
1. (piros trikóban) Jasper Philipen 4:09:02 óra
2. Vernon 4 másodperc hátrány
3. Reinderink a. i.
A gyorsasági pontverseny állása
1. (zöld trikóban) Jasper Philipsen 50 pont
2. Vernon 30
3. Reinderink 20
A hegyi pontverseny állása
1. (pöttyös trikóban) Alessandro Verre (olasz, Arkéa-B&B Hotels) 3 pont
2. Nicolau (spanyol, Caja Rural) 2
3. Vinokurov (kazah, Astana) 1
A fiatalok versenyének állása
1. (fehér trikóban) Ethan Vernon 4:09:06 óra
2. Reinderink a. i.
3. Vinokurov 2 mp h.
A csapatverseny állása
1. Q36.5 12:27:36 óra
2. Alpecin a. i.
3. Movistar a. i.

 

Legfrissebb hírek

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
11 órája

Vuelta: Joao Almeida fantasztikus teljesítménnyel hódította meg az Anglirut

Kerékpár
2025.09.05. 17:54

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29

Elmaradt az ünneplés, nincs győztese a Vuelta baszkföldi szakaszának

Kerékpár
2025.09.03. 18:03

Felesége szerint Chris Froome életveszélyes szívsérülést szenvedett

Kerékpár
2025.09.03. 14:33

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Vuelta: Philipsen idei második szakaszgyőzelmét aratta

Kerékpár
2025.08.30. 21:09
Ezek is érdekelhetik