Zsankó Petra indul a csütörtökön kezdődő UAE Touron

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.05. 18:38
Zsankó Petra (elöl) úton az egyik mallorcai versenyen január végén a (Fotó: X/CERATIZIT Pro Cycling)
Közösségi oldalán jelentette be Zsankó Petrát az év elejétől a soraiban tudó Ceratizit Pro Cycling női országúti kerékpároscsapat, hogy a 23 éves magyar bringás is tagja lesz a csütörtökön kezdődő UAE Touron szereplő keretének.

A Ceratizit Pro Cycling Team tavaly szeptember végén jelentette be, hogy januártól szerződtette Zsankó Petrát, aki a múlt hónap végén be is mutatkozott új csapatánál: három mallorcai egynapos versenyen szerepelt, s egy bemelegítő 46. hely után a 12., majd a 7. helyen zárta a 110-130 kilométer közötti távú viadalokat. A kiváló idénykezdetnek meg is lett a gyümölcse, a német istálló szerdán közzétette, a csütörtöktől vasárnapig tartó UAE Touron induló keretét, amelyben a vasszécsényi bringás is helyet kapott.

Ezzel Zsankó World Tour-csapat tagjaként első többnapos versenyén szerepel majd, s a női UAE Tour első magyar résztvevője lesz – a férfiaknál a 2021-es indulása után tavaly másodszor volt ott Valter Attila, s az összetett ötödik helyén zárt. Az Arab Emírségekben harmadik alkalommal sorra kerülő női WT-versenyen az első kettő és a negyedik nap útvonala teljesen sík, így a viadal minden bizonnyal a harmadik etapon dől el, amikor az 1031 méter magas Dzsabal Hafit csúcsára teker fel a mezőny a 152 kilométeres szakasz végén a befutóhoz.

 

Legfrissebb hírek

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
2025.08.21. 20:08

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
2025.08.21. 18:22

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
2025.08.18. 11:30

Vas Blanka nyerte a Romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
2025.08.17. 14:04

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

Elképesztő száguldás: új világcsúcs két keréken 200 méteren!

Kerékpár
2025.08.15. 10:03

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28
Ezek is érdekelhetik