A kétszeres olimpiai bajnok Evenepoel tüdeje is károsodott

Vágólapra másolva!
2024.12.04. 09:32
Csonttörés mellett a tüdeje is károsodott Evenepoelnak (Fotó: Getty Images)
Nemcsak többszörös csonttörést szenvedett, hanem a tüdeje is károsodott a keddi balesetben Remco Evenepoelnak, a belgák kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok országúti kerékpárosának.

A 24 éves versenyző kedd reggel edzés közben nekiment egy postafurgon hirtelen kinyíló ajtajának. Az eset után készült fotókon látszódott, hogy a Vuelta a Espana 2022-es győztese magánál volt az ütközést követően, ugyanakkor a becsapódás nagyságát jelezte, hogy kerékpárjának váza eltörött.

Az idei Tour de France-on harmadik Evenepoelt egy anderlechti kórházba szállították, de olyan sok helyen sérült meg, hogy átszállították egy másik helyre. Kiderült, hogy eltörött a jobb lapockája, a jobb keze és egy bordája, a kulcscsontja elmozdult, amelyet egy sínnel rögzítettek, és a legújabb diagnózis szerint a tüdeje mindkét oldalát is zúzódás érte.

Csapata, a Soudal Quick-Step jelezte, hogy ha nincs szövődmény, akkor Evenepoel akár már szerdán (ma) elhagyhatja a kórházat. Ezt követően kéthetes mozgás nélküli rehabilitáció vár rá, amely után lehet elkezdeni az edzéseit tervezni.

Kerékpár
2024.12.03. 16:59

Evenepoel postáskocsival ütközött, több csontját is eltörte

A kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok kerékpáros kulcscsontja, karja, bordája és lapockája is eltörött.

 

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Prodhomme szökésből nyert hegyi befutót, Del Toro előnye nőtt az összetettben

Kerékpár
14 órája

Nico Denz szólóban győzött, Juan Ayuso feladta a Girót

Kerékpár
2025.05.29. 19:06

Hazaért a hazai szökés, Valter második helyhez segítette csapatát a Norvég Körön

Kerékpár
2025.05.29. 18:48

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
2025.05.29. 08:55

Hármas olasz siker született a Giro d’Italia első királyetapján – Roglic ki-, Ayuso elszállt

Kerékpár
2025.05.27. 17:24

Carlos Verona élete legnagyobb sikerét aratta a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.25. 18:20

Giro d'Italia: Kooij sprintsikere, Del Toro előnye két másodperccel nőtt

Kerékpár
2025.05.22. 18:15

Richard Carapaz mindenkit meglepett a szerdai szakasz végén

Kerékpár
2025.05.21. 17:57
Ezek is érdekelhetik