Evenepoel postáskocsival ütközött, több csontját is eltörte

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 16:59
Evenepoelt kórházba szállították (Fotó: Getty Images)
Kedd délelőtt edzésbalesetet szenvedett Remco Evenepoel, a belga klasszis kerékpárost kórházba szállították. Délután aztán kiderült, többszörös csonttörést szenvedett.

A kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros, Remco Evenepoel kórházba került, miután kedden edzésbalesetet szenvedett. Ezt édesapja, Patrick Evenepoel is megerősítette a „Het Nieuwsblad” című belga lapnak.

„Úton vagyunk, már küldött egy üzenetet, úgyhogy talán nincs nagy baj, de egyelőre nem sokat tudunk. Az anderlechti Erasmus kórházba vitték” – idézte a lap az idősebbik Evenepoelt.

A beszámolók szerint a Tour-szakaszgyőztes belga kerékpáros egy postáskocsival ütközött, amelynek ajtaját éppen akkor nyitotta ki a vezető, amikor Evenepoel elhaladt mellette.

„Egy darabig ott feküdt a földön. Súlyos ütés volt, a postáskocsi ajtaja is teljesen kifordult. A kerékpárja pedig teljesen megrongálódott” – mondta egy szemtanú, aki hozzátette, hogy Evenepoel válaszolt a kérdésekre, és egyenesen tudott ülni. A bringás halálsápadtnak tűnt, a mentősök kólát adtak neki. 

Evenepoel nemrég jelentette be, hogy 2025-ben a Giro d'Italián és a Tour de France-on is indulni szeretne, 2024-ben nem tudott mindkét nagy viadalon részt venni az olimpia miatt.

Kedden délutánra aztán kiderült: Evenepoel a balesetben többszörös csonttörést szenvedett. Az első hírek még arról szóltak, hogy a bal kulcscsontját törte, amit a kórházban lemezzel rögzítettek is, később viszont csapata már arról számolt be, emellett az egyik bordája, a lapockája és a jobb karja is eltörött.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik