Négy év börtönt kapott a kerékpáros Davide Rebellin gázolója

Vágólapra másolva!
2024.10.14. 17:12
Davide Rebellin 51 évet élt
Négy év börtönbüntetést kapott az a német kamionsofőr, aki 2022 novemberében halálra gázolta Davide Rebellint, az olaszok másfél hónappal korábban, 51 évesen visszavonult profi országúti kerékpárosát.

A 64 esztendős férfira az észak-olaszországi Vicenza város bírósága szabta ki a szabadságvesztést halálos közúti baleset okozásáért és segítségnyújtás elmulasztásáért.

Az 51 éves Rebellint 2022. november 30-án ütötte el egy kamion Montebello Vicentino közelében, és a baleset következtében azonnal életét vesztette. A gépjármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A sofőrt európai elfogatóparancs alapján tartoztatták le hazájában, és kiadták Olaszországnak.

Rebellin a 2008-as, pekingi olimpián ezüstérmet szerzett a mezőnyversenyben, ám később eritropoetin (EPO) használata miatt fennakadt a doppingvizsgálaton, így megfosztották ötkarikás medáljától.

Az olasz bringást korosztálya egyik legjobb egynapos versenyzőjének tartották, a Vallon Nyíl nevű versenyt háromszor nyerte meg, emellett győzött a Liege–Bastogne–Liege-en, a Züri–Metzgetén, a San Sebastián-i egynaposon, valamint az Amstel Gold Race-en is.

A körversenyek közül 2001-ben a Tirrén-Adrián, hét évvel később pedig a Párizs–Nizzán diadalmaskodott, a háromhetes viadalokon 1996-ban szerepelt a legjobban: a Giro d'Italián hatodikként, a Vuelta a Espanán hetedikként végzett összetettben. Rebellin pályafutása a profik között szokatlanul hosszúra nyúlt, halála előtt csak másfél hónappal jelentette be, hogy befejezi 30 éven át tartó hivatásos karrierjét.

 

Legfrissebb hírek

A szemfüles Brennan újabb szakaszt nyert meg Katalóniában

Kerékpár
1 órája

Kerékpár: Fetter Erik tizedik lett Szlovéniában

Kerékpár
23 órája

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
Tegnap, 17:48

Kerékpár: eggyel több csapat vehet részt a Grand Tourokon

Kerékpár
Tegnap, 11:23

Centik döntöttek Ayuso javára a legkeményebb szakaszon, Dina Márton 89.

Kerékpár
2025.03.26. 18:28

Tadej Pogacar először indul a Párizs–Roubaix-n

Kerékpár
2025.03.26. 11:24

Sprintben dőlt el a második szakasz is a Katalán Körön

Kerékpár
2025.03.25. 18:17

Kerékpár: kihagyja a tavaszi klasszikusokat az Európa-bajnok

Kerékpár
2025.03.25. 16:36
Ezek is érdekelhetik