Női Giro: Lippert nyerte a hatodik szakaszt, Vas majdnem 8 percet kapott

Vágólapra másolva!
2024.07.12. 16:09
Lippert (jobbra) idei első győzelmét aratta (Fotó: Getty Images)
Vas Blanka 39. lett pénteken a női Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny hatodik szakaszán, amelyet a német Liane Lippert nyert meg és amely után továbbra is Elisa Longo Borghini vezeti az összetettet.

 A San Benedetto del Tronto és Chieti közötti 159 kilométeres táv várt a mezőnyre több mint 2600 méter szintemelkedéssel és három harmadik kategóriás emelkedővel, amelyek közül az utolsó vezetett a befutóhoz. A versenyre segítőként érkezett a magyar bajnok, aki hegyikerékpárban és országúton is ott lesz a párizsi olimpián; a hajrában már nem volt ott az esélyesek csoportjában.

A szakaszgyőzelemért hárman csatáztak, közülük a német Liane Lippert bizonyult leggyorsabbnak. Az összetett elsőségért hajtók 21 másodperc lemaradással tekertek át a célvonalon, a rózsaszín trikós Longo Borghini és Vas világbajnok csapattársa, az összetettben második belga Lotte Kopecky között ezúttal nem változott a csütörtökön három másodpercre csökkent különbség.

Vas a 39. helyen, majdnem nyolcperces hátránnyal ért célba, az összetettben 29:53 perc legmaradással a 52. pozícióból várja a folytatást.

NŐI GIRO D'ITALIA
6. SZAKASZ (San Benedetto del Tronto-Chieti, 159 km)
1. Liane Lippert (német, Movistar) 4:16:21
2. Ruth Edwards (amerikai, Human Powered Health) azonos idővel
3. Erica Magnaldi (olasz, UAE ADQ) 1 másodperc hátrány
...39. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 7:54 perc h.
AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Elisa Longo Borghini (olasz, Lidl-Trek) 16:24:29 óra
2. Lotte Kopecky (belga, SD Worx-Protime) 3 másodperc hátrány
3. Cecilie Uttrup Ludwig (dán, FDJ-Suez) 38 mp h.
...52. Vas 29:53 perc h.

Szombaton a Lanciano és Blockhaus közötti 120 kilométer megtétele és hegyi befutó vár a mezőnyre a nyolcszakaszos viadalon, amely vasárnap L'Aquilában zárul.

 

Legfrissebb hírek

Mads Pedersen veheti fel először a rózsaszín trikót

Kerékpár
13 órája

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
2025.05.08. 11:53

Idén is meg lehet előzni a Fogaskerekűt

Egyéb egyéni
2025.05.06. 17:39

Kerékpár: szezon közben vonult vissza Caleb Ewan

Kerékpár
2025.05.06. 16:13

Hegyikerékpáros-versenyt rendeznek ősszel a Mecsekben

Kerékpár
2025.04.29. 15:45

Schneller Domonkos: A magyar indulók számát illetően is különleges az idei Tour de Hongrie

Kerékpár
2025.04.29. 13:09

Százéves a Magyar körverseny – Tour de Hongrie 1. rész

Képes Sport
2025.04.28. 14:44

Videó: szélhámosok zavarták meg a világ második legrégebbi kerékpárversenyét

Egyéb egyéni
2025.04.28. 14:36
Ezek is érdekelhetik