Giro: Filippo Ganna nyerte a 14. szakaszt

Vágólapra másolva!
2024.05.18. 18:55
Filippo Ganna (Fotó: Getty Images)
Filippo Ganna nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen a szombati egyéni időfutamot, ezzel visszavágott az összetettben éllovas Tadej Pogacarnak.

Az Ineos Grenadiers versenyzője 35:02 perccel ért célba a Castiglione delle Stiviere és Desenzano del Garda közötti 31,2 kilométeres szakaszon, de több mint két órát kellett várnia az ünneplésre, mivel Pogacar volt az utolsó bringás, aki teljesítette a távot. A szlovén összetettbeli éllovas 29 másodperccel lassabb volt, így a második helyen zárt, mögötte a holland Thymen Arensman lett a harmadik.

Pogacar nyerte a hetedik szakaszt és az előző egyéni időfutamot is, így Ganna visszavágott a szlovén bringásnak, aki ennek ellenére megerősítette helyét és viselheti tovább a rózsaszín trikót. Az olasz Ganna csapattársa, Geraint Thomas összetettben feljött a második helyre, megelőzte a Bora-Hansgrohe együttesét erősítő Daniel Felipe Martínezt. 

Valter Attila 4:19 perces hátránnyal az 55. helyen zárt, a szakasz után pedig az M4 Sport helyszíni stábjának elmondta, hogy sokkal jobban érezte magát az időfutamon, sokkal könnyebben ment és stabil tempót tudott tartani.  

„Hát ez egyáltalán nem volt sík időfutam, bár lehet, a szintrajzon annak tűnik, de én végig azt éreztem, hogy vagy föl, vagy lefelé megyünk, és sík nem nagyon volt” – kezdte értékelését a magyar bajnok, majd hozzátette, nem voltak nagy dombok és emelkedők, de a közepén volt egy meredek rész, ott viszont jól esett kiállnia a nyeregből.

„Nekem nagyon tetszett ez az időfutam. Nem jártam be, mert igyekeztem egy kicsit nyugodtabb napot tartani, Bresciában voltam, kávézgattam, jól éreztem magam. Nagyon fontos ez is a hegyi szakaszok előtt, és azért, hogy ne fárasszam el magam, ha bejártam volna a pályát, akkor még jobban akartam volna nyomni” – hangsúlyozta, majd elárulta, hogy a rádiója nem működött, és nem tudta, merre megy, így az előtte lévő motorost figyelte, illetve az órája is jelezte a kanyarokat.

A következő szakaszról pedig elmondta, hogy bár szinte biztos Pogacar győzelme, mégis szeretne szökni, hiszen itt a lehetőség a gyakorlásra.

KERÉKPÁR
GIRO D’ITALIA
14. szakasz, Castiglione delle Stiviere–Desenzano del Garda, 31.2 km, egyéni időfutam 
1. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 35:02 perc
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 29 másodperces hátrány
3. Thymen Arensman (holland, Ineos Grenadiers) 1:07 perc hátrány
...
55. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:19 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Pogacar 50:0:09 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 3:41 perc hátrány
3. Daniel Martínez (kolumbiai, Bora-Hansgrohe) 3:56 perc hátrány
...
33. Valter 42:15 perc hátrány

Vasárnap a Manerba del Garda és Livigno közötti 222 km-es szakasz vár a mezőnyre, hegyi befutóval.

 

Legfrissebb hírek

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
2025.10.20. 13:25

Pogacar ellen nincs megoldás – sorozatban ötödször nyerte meg a Lombardiát

Kerékpár
2025.10.11. 17:50

Giro d'Italia: a szervezők megerősítették, hogy jövőre Bulgáriában rajtol a mezőny

Kerékpár
2025.10.10. 15:15

Pogacar ezúttal csak húsz kilométeres szólóval nyert

Kerékpár
2025.10.07. 17:43

Kerékpár: Pogacar a folyamatos sikerei ellenére évről évre fejlődni akar

Kerékpár
2025.10.06. 12:14

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
2025.10.05. 17:13

Lehengerlő Pogacar-show Ruandában: címvédést ért a 66 kilométeres szóló

Kerékpár
2025.09.28. 16:55

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
2025.09.14. 21:54
Ezek is érdekelhetik