Vuelta: barcelonai csapatidőfutammal rajtol a jövő évi viadal

Vágólapra másolva!
2022.12.20. 16:27
Barcelonai csapatidőfutammal rajtol a jövő évi Vuelta a Espana – jelentették be kedden az országúti kerékpáros-körverseny szervezői.

A spanyol háromhetes viadal 78. kiírása – a Vuelta honlapjának beszámolója szerint – az olimpiai kikötőből indul augusztus 26-án. A 14.6 kilométeres, technikás útvonal érinti a katalán főváros több emblematikus helyszínét, egyúttal lehetőséget ad az összetett elsőségért versenybe szállók csapatainak, hogy időkülönbségeket alakítsanak ki. Barcelona 1962 után másodszor látja vendégül a Vuelta Nagy Rajtját.

A jövő évi Vuelta második etapján a Mataró és Barcelona közötti, két kategorizált emelkedőt tartalmazó 181.3 kilométeres távot teljesítik a bringások, végül a viadal szeptember 17-én zárul.

A Vuelta idén is csapatidőfutammal vette kezdetét: Utrechtben a Jumbo-Visma teljesítette leggyorsabban a 23.3 kilométeres távot. Az összetett bajnokát illető piros trikót végül a Quick-Step Alpha Vinyl azóta világbajnoki címet nyerő belga kerékpárosa, Remco Evenepoel vihette haza.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
9 órája

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46

Háromszor vezetett a Bruges a Barcelona ellen, iksz lett a vége

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:55

Andrés Iniesta szelíd tanácsa: Legyenek türelmesek Lamine Yamallal...

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 13:15
Ezek is érdekelhetik