Kerékpár: váratlanul csapatot vált a Giro- és Vuelta-győztes Quintana

Vágólapra másolva!
2022.10.01. 12:34
null
Nairo Quintana augusztusban hosszabbított, most mégis elhagyja az Arkea-Samsicot (Fotó: AFP)
A Giro d’Italia- és Vuelta a Espana-győztes Nairo Quintana bejelentette, hogy elhagyja az Arkea-Samsic országúti kerékpáros csapatát – írj az MTI.

A kolumbiai kerekes azt nem indokolta meg Twitter-oldalán, hogy miért távozik az istállótól annak ellenére, hogy augusztusban hároméves hosszabbításban állapodott meg, de azt közölte, hogy doppingügyében benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz.

„Optimista vagyok, mert nem csináltam semmi rosszat és illegálisat. Meg fogom védeni magam” – írta a 32 éves hegyimenő.

Quintana doppingmintájában a 7. és a 11. szakasz után is tramadolt mutattak ki az idei Tour de France-on, ezért a nemzetközi szövetség (UCI) utólag kizárta az összetettben hatodik helyen végző kerekest. A szintetikus fájdalomcsillapító verseny közbeni alkalmazása 2019 márciusa óta tilos az UCI egészségügyi szabályozása szerint, ugyanakkor nem minősül doppingcselekedetnek. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltó listájára 2024-ben kerül fel a szer.

Quintana 2014-ben megnyerte az Olasz körversenyt, majd két évvel később a spanyolt is, a Touron pedig háromszor volt dobogós.

Legfrissebb hírek

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
2025.03.02. 18:30

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Szinte mindent vitt Tadej Pogacar 2024-ben

Kerékpár
2024.10.14. 09:25

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Valter Attila az idei második háromhetese után: Kettőt is túléltem, egy soha nem lehet már probléma

Kerékpár
2024.09.08. 21:31

Roglic negyedszer nyerte meg a Vueltát, Valter Attila a 25. helyen zárt

Kerékpár
2024.09.08. 20:02

A királyetapot is megnyerte a Tour de Hongrie-győztes ír a Vueltán

Kerékpár
2024.09.07. 18:47

Roglic erőt demonstrált a hegyi befutón, szakaszsikerével a piros trikót is átvette

Kerékpár
2024.09.06. 18:09
Ezek is érdekelhetik