Tour de France: utólag kizárták Quintanát az idei versenyről

Vágólapra másolva!
2022.08.17. 16:37
null
Quintana nagyot ment a Col de Granonon, csak éppen nem teljesen szabályosan (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) utólag kizárta a júliusi Tour de France országúti körversenyről Nairo Quintanát – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

A 2014-ben Giro d'Italiát, két évvel később Vuelta a Espanát nyerő kolumbiai bringás hatodikként zárt összetettben, 16 és fél perces hátránnyal a győztes dán Jonas Vingegaard mögött. Az UCI szerdai bejelentése szerint a 32 esztendős Quintana mintájában két esetben, a 7. és a 11. etap után mutattak ki tramadolt, utóbbi szakaszon a Col de Granonon emlékezetes tekerést bemutatva második lett. A döntés ellen tíz napig lehet fellebbezni a nemzetközi Sportdöntőbíróságon.

A fájdalomcsillapító hatású szer verseny közbeni alkalmazása 2019 márciusa óta tilos az UCI egészségügyi szabályozása szerint, ugyanakkor nem minősül doppingcselekedetnek. Mivel Quintana esetében ez az első szankció, így nem vár rá eltiltás, a soron következő versenyeire nem lesz hatással. Ez azért lényeges, mert Quintana a tervek szerint tagja Arkéa-Samsic keretének a pénteken rajtoló Vueltán.

Az UCI közlése szerint 120 vérvizsgálatot végeztek a Touron – számolt be róla a cyclingnews.com szakportál.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik