Kerékpár: Valter Attilát elütötte egy motoros

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.21. 22:12
A Groupama-FDJ kerékpárosa, Valter Attila a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az Olaszországban zajló edzőtáborban, a szerdai tréning közben elütötte egy motoros. Leszögezte, jól van, nem szenvedett súlyos sérülést, az arcán viszont látszanak a baleset nyomai.

„Tegnap az edzés során elütött egy motoros Bormio közelében. Egy körforgalmat rosszul mért fel, belső íven próbált megelőzni, sajnos nem tudtam kivédeni. Azonnal rengetegen megálltak és segítettek, viszonylag hamar a sondaloi kórházban voltam. Óriási szerencsémre semmim sem tört el, nincsenek maradandó sérüléseim, csak a szép kis arcom kapott egy pofont a betontól, de egy fogszabályzó amúgy is tervben volt. Végig magamnál voltam, és utólag visszagondolva nem tudom, mit tehettem volna másképp, de sajnos az ilyen dolgok előfordulnak. A motorossal is megbeszéltük a történteket, nincs harag köztünk, hiszen attól nem gyógyulok gyorsabban. Ezzel a tábor sajnos véget is ért számomra, holnap már otthon regenerálódom, de szerintem nagyon gyorsan újra nyeregben lehetek. Amint többet tudok arról, hogy ez mit változtat a versenynaptáramon, jelzem nektek! Hálás vagyok, hogy ennyire ritkán fordul elő velem ilyen, és akkor is figyel rám a védőangyalom. Vigyázzatok magatokra!” – számolt be Valter Attila a történtekről.„Tegnap az edzés során elütött egy motoros Bormio közelében. Egy körforgalmat rosszul mért fel, belső íven próbált megelőzni, sajnos nem tudtam kivédeni. Azonnal rengetegen megálltak és segítettek, viszonylag hamar a sondaloi kórházban voltam. Óriási szerencsémre semmim sem tört el, nincsenek maradandó sérüléseim, csak a szép kis arcom kapott egy pofont a betontól, de egy fogszabályzó amúgy is tervben volt. Végig magamnál voltam, és utólag visszagondolva nem tudom, mit tehettem volna másképp, de sajnos az ilyen dolgok előfordulnak. A motorossal is megbeszéltük a történteket, nincs harag köztünk, hiszen attól nem gyógyulok gyorsabban. Ezzel a tábor sajnos véget is ért számomra, holnap már otthon regenerálódom, de szerintem nagyon gyorsan újra nyeregben lehetek. Amint többet tudok arról, hogy ez mit változtat a versenynaptáramon, jelzem nektek! Hálás vagyok, hogy ennyire ritkán fordul elő velem ilyen, és akkor is figyel rám a védőangyalom. Vigyázzatok magatokra!” – számolt be Valter Attila a történtekről.

Legfrissebb hírek

Strade Bianche: Pogacar győzött, Valter 22. lett

Kerékpár
2025.03.08. 17:34

Párizs 2024: Evenepoel sikere a kerékpárosok időfutamában, Valter a 22.

Párizs 2024
2024.07.27. 18:09

Valter csapattársa nyerte meg a nápolyi sprintet a Girón

Kerékpár
2024.05.12. 18:09

Valter csapata visszafogottan várja a Girót, a magyar bajnok szökésben bízik

Kerékpár
2024.05.03. 09:32

UAE Tour: Valter a hatodik helyen zárta az első hegyet, feljött az összetett 10. helyére

Kerékpár
2024.02.21. 13:37

Kerékpár: Vas és Valter a legjobb magyar országúton 2023-ban

Kerékpár
2024.01.12. 20:08

Kerékpár: Valter Attila megmutatta csapata idei mezét

Kerékpár
2024.01.01. 18:43

Kerékpár: Volt, hogy azt éreztem, sohasem vagyok elég jó az apukámnak – Valter Attila

Kerékpár
2023.12.18. 08:24
Ezek is érdekelhetik