Tour de France: a csapata nevezte Froome-ot

Vágólapra másolva!
2022.06.22. 19:23
A négyszeres győztes Chris Froome pályafutása során tizedszer is rajthoz áll a Tour de France országúti kerékpáros-körversenyen.

Csapata, az Israel Premier Tech szerdán jelölte ki nyolcfős keretét a franciaországi viadalra, és helyet kapott benne a 37 éves bringás is.

Froome korábban úgy nyilatkozott, nincs garancia a részvételére, mivel a 2019-es súlyos balesetét követően ugyan visszatért, de nem tudott formába lendülni.

„Idén kivételesen keményen dolgoztam, és mindent bele fogok adni. Nagyszerű csapatunk van, és alig várjuk, hogy elkezdődjön a verseny Koppenhágában” – mondta Froome, aki mellett Michael Woods és Jakob Fuglsang is helyet kapott az istálló Touron induló sorában.

A brit sportoló 2013-ban, illetve 2015-től sorozatban háromszor nyerte meg a Tour de France-t, majd 2019-ben súlyos, kis híján végzetes balesetet szenvedett. Sérüléseiből felépült és visszatért, de a tavalyi Touron a 133. helyen zárt, több mint négy órával elmaradva a győztes szlovén Tadej Pogacartól.

Az idei Tour de France-t jövő péntek és július 24. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik