Giro: A verseny a legszebb álmainkat is felülmúlta – Révész Máriusz

Vágólapra másolva!
2022.05.08. 21:47
null
Fotó: Kállai Márton/Szabad Föld
Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint a legszebb álmaikat is felülmúlta a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakasza, amit péntektől vasárnapig Magyarországon rendeztek.

„Legalább negyedmillió ember biztatta a mezőnyt a versenyútvonalak mentén, mindenhol szenzációs hangulat uralkodott, és ez az olasz szervezők minden várakozását felülmúlta” – nyilatkozta Révész a hazai rendezők vasárnapi közleményében.

Felidézte, az egyik csapat tagjai nem értették, miért kell Magyarországra hozni a Nagy Rajtot, de egészen elképedtek attól a végtelen szeretettől és lelkesedéstől, amit itt tapasztaltak.

„A verseny a legszebb álmainkat is felülmúlta, és biztosan emelte hazánk megbecsülését a világban. A siker közös, a verseny mögött végre egy igazi nemzeti összefogás alakult ki" – mondta. Révész köszönetet mondott a szervezőknek, a budapesti és a vidéki önkormányzatoknak, a rendőrségnek, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, az önkénteseknek, a szurkolóknak és a lakosságnak is.

Óberling József rendőrezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a sikeresen lebonyolított rendőri biztosítást értékelte.

„Büszke vagyok a rendvédelmi szervek, a partnereink, illetve az Országos Polgárőr Szövetség áldozatos munkájára. Az olasz szervezők szerint minden idők egyik legjobb Nagy Rajtját rendeztük meg. Minden tekintetben lenyűgöző volt a rendezvény, külön kiemelném, hogy példaértékű volt a szurkolók és a nézők fegyelmezettsége” – mondta.

A magyar szurkolókat és a szenzációs hangulatot emelte ki Mauro Vegni, a Giro d'Italia igazgatója is.

„Szeretnék köszönetet mondani Magyarországnak, a kormánynak, a lakosságnak, a szurkolóknak és természetesen a Nagy Rajt helyi szervezőbizottságának. Igazi siker volt az elmúlt három nap, ennél melegebb fogadtatásban nem is részesülhetett volna a verseny” – magyarázta.

Vegni leszögezte, a magyarok bizonyították, hogy helyük van a nemzetközi kerékpáros közösségben.

Legfrissebb hírek

Révész Máriusz: Bízunk abban, hogy egyre több mozgássérült és fogyatékos ember kezd el sportolni

Egyéb egyéni
2024.09.18. 14:29

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16
Ezek is érdekelhetik