Vuelta: Caruso nyerte a szakaszt, Roglic maradt az élen

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.22. 18:42
null
Damiano Caruso pályafutása negyedik szakaszgyőzelmét aratta háromhetes viadalon (Fotó: AFP)
Az olasz Damiano Caruso bravúros teljesítménnyel megnyerte a Vuelta a Espana kilencedik, hegyi befutós szakaszát, amelyen a címvédő szlovén Primoz Roglic megőrizte első helyét az összetettben, sőt, növelni is tudta előnyét – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A Puerto Lumbrerasból induló, 188 kilométeres távon sorrendben egy második, egy első és egy harmadik kategóriás emelkedő után a kiemelt kategóriás Alto de Velefique megmászása várt a mezőnyre.

A nehéz szakaszon egyértelműen Damiano Caruso volt a legjobb, ritkán látható módon az utolsó 70 kilométert egyedül tekerte végig az élen, s ugyan az utolsó emelkedőn üldözői csökkentették hátrányukat, a célba több mint egyperces előnnyel ért be. Az olasz sportoló karrierje negyedik szakaszgyőzelmét aratta nagy, háromhetes viadalon.

Az összetett bajnoki címre pályázók sokáig együtt haladtak, majd négy kilométerrel a vége előtt a spanyol Enric Mas támadta be riválisait, tempóját pedig csak Roglic tudta felvenni, így a célig együtt haladtak, s szakították le a többieket. Az utolsó métereken Roglic aztán lehajrázta Mast, aki egy másodperccel mögötte ért célba. Összetettben ezzel a szlovén 28 másodpercre növelte előnyét a spanyollal szemben.

Mögöttük közel 40 másodperc hátránnyal érkezett meg Jack Haig, Miguel Ángel López és Adam Yates, míg az idei Giro d'Italián győztes Egan Bernal több mint egy perccel maradt le.

VUELTA A ESPANA
9. szakasz, Puerto Lumbreras-Alto de Velefique, 188 km, hegyi befutó
1. Damiano Caruso (olasz, Bahrain) 5:03:14 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:05 perc hátrány
3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 1:06 p h.
4. Jack Haig (ausztrál, Bahrain) 1:44 p h.
5. Miguel Ángel López (kolumbiai, Movistar) azonos idővel
6. Adam Yates (brit, Ineos) a i.
...9. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos) 2:10 p h.

Az összetett élcsoportja
1. Roglic 34:18:53 óra
2. Mas 28 másodperc hátrány
3. López 1:21 p h.
4. Haig 1:42 p h.
5. Bernal 1:52 p h.
6. Yates 2:07 p h.

A hétfői pihenőnapot követően kedden a Roquetas de Mar és Rincón de la Victoria közötti 189 kilométer vár a 76. Vuelta a Espana mezőnyére. A 3417 kilométer össztávú viadal szeptember 5-én Santiago de Compostelában, a híres Szent Jakab-zarándokút – ismert nevén El Camino – záró állomásán ér véget.

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Roglic elindult a keddi szakaszon, majd feladta a versenyt; egy másik versenyző a szakadékba csúszott

Kerékpár
2025.05.27. 14:58

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Lucas Plapp nyerte a nyolcadik szakaszt a Girón, Diego Ulissié a rózsaszín trikó

Kerékpár
2025.05.17. 18:31

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

Tarling nyerte meg az időfutamot, Roglic rózsaszínben

Kerékpár
2025.05.10. 18:19

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
2025.05.09. 10:59

Kerékpár: Roglicé az utolsó szakasz és az összetettet is a Katalán körversenyen

Kerékpár
2025.03.30. 14:57

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
2025.03.27. 17:48
Ezek is érdekelhetik