Csupasport: bringaverseny a tizenhét kilométeres emelkedőn

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.04.14. 20:35
A különleges terep miatt is nehéznek ígérkezik az országúti kerékpárosok hegyi bajnoksága, amelyet április 18-án, vasárnap rendeznek meg a Mátrában Parád és Kékestető között.

Eddig csaknem 150 kerékpáros nevezett az április 18-án sorra kerülő országúti kerékpárosok hegyi bajnokságára, amelyet a Mátrában rendeznek meg. A létszám azonban még növekedhet, mivel a szervezők csütörtök éjfélig kitolták a nevezési határidőt.

A Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület mindent megtesz annak érdekében, hogy a versenyt a járványügyi előírásoknak megfelelően bonyolíthassák le. A rajt és a cél közötti területen kötelező lesz a távolságtartás és a maszkviselés.

A hölgyek és a férfiak négy korcsoportban, elitben, U19-ben és U17-ben és U15-ben állnak rajthoz. A haladó fiúknak és a serdülő leányoknak 7.5 kilométert, az elit férfiaknak és nőknek, továbbá az ifjúsági és serdülőversenyzőknek csaknem 17 kilométert kell tekerniük hegynek felfelé. Helyzetüket nehezíti, hogy meg kell birkózniuk a 761 méteres szintkülönbséggel is.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
12 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45
Ezek is érdekelhetik