Kerékpár: Egész nap háború dúlt – Valter Attila

 

– Hogy tetszett az Arab Emírségek luxusa?
– Jól éreztem magam: lenyűgöző és grandiózus hely, a körítés és a rendezés is átlagon felüli volt – nem mindennap lakhat az ember a Jasz Marina Formula–1-es pálya kellős közepén... Idénykezdésnek tökéletes volt, még úgy is, hogy ezúttal inkább nagyszerű élményekkel gazdagodtam, semmint remek eredményekkel. Bíztam a jobb helyezésben, de nem vagyok elégedetlen, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és most ez volt az elsődleges, összességében örülök, hogy így sikerült a debütálásom – mondta Valter Attila, aki a hétvégén záruló szezonnyitó viadalon, az Arab Emírségek körversenyén mutatkozott be új csapatában, a francia Groupama-FDJ-ben: a bivalyerős mezőnyben az összetett 39., a fiatalok versenyének 12. helyén zárt.

– Az év eleji versenyeken még nem feltétlenül az eredmény az elsődleges, önnek újoncként főleg nem, de mégis, hogyan értékelné első FDJ-s teljesítményét?
– Egyetértek azzal, hogy nem kell egyből mindenáron az eredményekre hajtani. Ettől függetlenül szerettem volna jobban menni, mindig igyekszem a lehető legjobban odatenni magam és a lehető legtöbb pontot megszerezni. Így hát örültem volna, ha előrébb végzek, de a lényeg most tényleg a tapasztalatszerzés volt, és az, hogy folyamatosan fejlődjek, haladjak azon az úton, amely a nyárra elvezet a legjobb formámhoz. Ha választanom kellene, inkább ne most jöjjön ki a csúcsforma, hanem majd a Giro d'Italián és az olimpián.

– Hogyan bírta erővel?
– Kimondottan jól, ami megint csak jó visszajelzés. Decemberben és januárban rengeteg munkát végeztem el, mégis frissnek és végig jó erőben éreztem magam, ami azt mutatja, az állóképességem rendben van, és még sok lapáttal rá lehet pakolni. És ez kell is, mert voltak gondjaim az intenzívebb részeken, a hegyeken és a sík oldalszeles szakaszokon. Viszont az, hogy egy hétnapos verseny után úgy érzem magam, mintha semmit sem csináltam volna az elmúlt héten, ígéretes kiindulási alap.

 

– Tapasztalatszerzést említett. Miben fejlődött a legtöbbet?
– Például a már említett oldalszeles szakaszokon nagyon sokat lehetett tanulni – és ezekből volt bőven. Itt nem az volt, hogy a szélben elment egy csoport, és ezzel vége is lett a szakasz érdemi részének, hanem egész nap háború dúlt: a mezőny hol szétszakadt, hol összeért, aztán végig ugyanez. Ötpercenként lehetett próbálkozni az előrekerüléssel, mintha csak edzésszimuláció lett volna. Persze ezt akkor és ott nem élveztem annyira, de utólag azt mondhatom, nagyszerű gyakorlóterep volt. Főleg, hogy sokszor ennyin múlik egy-egy nagy verseny: a Tour de France-on mindig szokott lenni ilyen intenzív oldalszeles etap, de a tavalyi Girón is akadt egy.

– Volt a csapaton belül előre megbeszélt erősorrend vagy menet közben alakult ki?
– Előzetesen én és a másik hegyi menő csapattársam, a svájci Matteo Badilatti voltunk központi szerepben, ám a nyitó etapon az első szeles rész felül is írta a tervet. Itt elég nagy különbség alakult ki a győztes csoport és a főmezőny között – amelyben mi is tekertünk –, s ez tulajdonképpen az összetettet is eldöntötte már az első napon. Mivel a társam, Anthony Roux ott volt az első csoportban, innentől az lett a taktika, hogy segítsük őt, és próbáljuk meg megőrizni azt a nyolc-kilenc percnyi előnyét, amellyel ott tudnánk tartani az összetett tíz-tizenötben. Egyetértettem a döntéssel, mert alapvetően Anthony is erős volt és jó formában tekert, de ahogy mondani szoktuk, a nagy melegben végül „megfőtt”: a második hegyen már lehetett látni, hogy sokat fog kapni.

– Ilyenkor azért ott motoszkál a fejében, hogy ha nem kellene segítenie, s csak saját magára figyelne, akkor mehetne előre a hegyen teljes erőbedobással egy jó eredményért?
– Persze, ez bennem volt, miként Matteóban is: egyértelmű volt, hogy ha csak magunkért kellene tekernünk, sokkal jobban tudnánk menni. Nem megbántva Anthonyt, az ő tempója nagyon könnyed volt a hegyen. Ugyanakkor ez volt a taktika, ezt kívánta a csapatérdek, nekünk pedig nem is volt ez ellen semmiféle kifogásunk. Amikor pedig Anthony megúszott, nekünk már szinte mindegy volt, hiszen akkorra a többiek nagyon elszakadtak, és olyan extra­klasszisokon, mint Tadej Pogacar (a verseny győztese, a Tour de France címvédője – a szerk.) borzasztóan nehéz akár csak egyetlen másodpercet is hozni, nemhogy fél perceket. Azért pedig nem érte volna meg otthagyni a társunkat, hogy a végén bejöjjünk a huszonötödik-harmincadik hely környékén. Mindenesetre a csapat belátta, hogy az eredeti taktika nem vált be, így a második hegyi szakaszon már meg is adta az esélyt nekem és Matteónak – azt gondolom, már önmagában azzal elégedett lehetek, hogy rögtön az első versenyemen megkaptam a lehetőséget.

– Badilattival már a csapathoz kerülésükkor megtalálták a közös hangot, de mi a helyzet a többiekkel, hogy érzi magát az FDJ-ben?
– Lassan, de biztosan fejlődik a franciatudásom – az alapszavak megvannak, már az igeidőkkel bajlódom –, jól jönne, ha még jobban menne, hogy minél többet tudjak kommunikálni, de így sem panaszkodhatok. Nagyon könnyű dolgom van a beilleszkedéssel, mindenki rendes, segítőkész. Csak egy kiragadott példa: a versenyre nem érkeztek meg időben a cuccaim, mert a nagy hóvihar miatt Németországban rekedt a bőröndöm, így az Emírségekben kellett összehalásznom néhány ruhát. Az egyik csapattársam, Olivier Le Gac látta rajtam, hogy aggaszt a dolog, és mivel ő nem kifejezetten időfutam-specialista, felajánlotta és odaadta az egybemezét, mondván, ne aggódjak, megoldjuk, ő majd lenyomja a sima mezőnyruhában. Ez az egyéni időfutamon óriási hátrányt jelent, úgyhogy nagy szó és nagyon jóleső gesztus volt. És rajta kívül mindenki más is ilyen jó fej, a még meglévő nyelvi akadályok ellenére is igyekeznek beszélgetni, barátkozni. Szóval tényleg azt érzem, hogy a lehető legjobb helyre kerültem.

– A következő megméretés a Katalán körverseny március végén. Ott mi lesz a feladata?
– Hasonló taktikát követünk ott is: mehetek saját magamért, mert még oda sem jön David Gaudu és Thibaut Pinot, aki egyértelműen jobb hegyi menő nálam. Ugyanakkor a Katalán kör az év egyik legnehezebb egyhetese, úgyhogy jelentős kihívásnak ígérkezik. Szerencsére nagyon jó programot raktak össze nekem az évre: még néhány hosszú edzés, némi finomhangolással kiegészítve, és akkor remélhetőleg készen leszek a legfontosabb viadalokra!