Tour de France: Aru nyerte az első hegyi szakaszt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.05. 17:08
null
Fabio Aru mindhárom nagy körversenyen nyert már szakaszt (Fotó: AFP)
Az olasz Fabio Aru nyerte meg a 2017-es Tour de France első hegyi szakaszát, az ötödik etapot. A harmadikként célba érő Chris Froome átvette a vezetést összetettben, több másodpercet verve Alberto Contadorra és Nairo Quintanára.

 

Mindössze 160 km megtétele szerepelt a szerdai programban, és csak egy nehezebb hegyet kellett megmásznia a mezőnynek. Az viszont elég meredek volt, a La Planche des Belles Filles-en zárult az etap. Két és fél km-rel a vége előtt Fabio Aru robbantott, majd Chris Froome lépett el a riválisaitól (Contador, Quintana).

Arut nem tudták utolérni, a 2015-ös Vueltán diadalmaskodó olasz – aki a Spanyol körversenyen kettő, az olaszon (Giro) három szakaszt nyert eddig – elkönyvelhette első szakaszsikerét a Tour de France-on.

Másodikként Daniel Martin ért célba, harmadikként pedig Chris Froome, aki ezzel átvette a sárga trikót. A háromszoros Tour-győztes angol az időjóváírásnak is köszönhetően 52, illetve 54 másodperc előnnyel áll Alberto Contadorral és Nairo Quintanával szemben.

TOUR DE FRANCE 2017
5. SZAKASZ, VITTEL–LA PLANCHE DES BELLES FILLES, 160.5 KM

1. Fabio Aru (olasz, Asztana Pro Team) 3:44:06
2. Daniel Martin (ír, Quick-Step Floors) 16 másodperc hátrány
3. Christopher Froome (brit, Team Sky) 20 mp h.
4. Richie Porte (ausztrál, BMC Racing Team) azonos idővel
5. Romain Bardet (francia, AG2R La Mondiale) 24 mp h.
6. Simon Yates (brit, Orica-Scott) 26 mp h.
7. Rigoberto Urán (kolumbiai, Cannondale-Drapac) a. i.
8. Alberto Contador (spanyol, Trek-Segafredo) a. i.
9. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar Team) 34 mp h.
10. Geraint Thomas (brit, Team Sky) 40 mp h.

AZ ÖSSZETETT VERSENY ÉLMEZŐNYE
1. Christopher Froome 18:38:59
2. Geraint Thomas 12 mp h.
3. Fabio Aru 14 mp h.
4. Daniel Martin 25 mp h.
5. Richie Porte 39 mp h.
6. Simon Yates 43 mp h.
7. Romain Bardet 47 mp h.
8. Alberto Contador 52 mp h.
9. Nairo Quintana 54 mp h.
10. Rafal Majka (lengyel, Bora-Hansgrohe) 1:01 perc hátrány

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik