Tour de France: norvég siker, Sagannak most sem jött össze

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 17:41
null
Egy hídon halad át a mezőny a Bourg-en-Bresse és Saint-Étienne közötti szakaszon (Fotó: MTI)
A norvég Alexander Kristoff nyerte meg a Tour de France 12. szakaszát, a szlovák Peter Sagan negyedszer is csak másodikként ért célba az idei francia kerékpáros-körversenyen. Összetettben Vincenzo Nibali továbbra is 2:23 perces előnnyel vezet Richie Porte előtt.

 

Sagannak nem akar összejönni a szakaszsiker az idei Touron, pedig most a német sprinterekkel nem kellett megküzdenie. Sebastian Langeveld már öt km után megszökött a mezőnytől, majd a holland bajnokhoz csatlakozott Gregory Rast, Florian Vachon, Simon Clarke és David de la Cruz. Utóbbi egy bukás során eltörte a kulcscsontját, és feladni kényszerült a versenyt.

A szökevények közül Clarke tartott ki a legtovább, akihez csatlakozott Cyril Gautier, de végül utolérte őket a főmezőny. A hajrá során Sagan későn ébredt, és már nem tudta megelőzni Kristoffot, aki először nyert szakaszt a nagy, háromhetes körversenyek egyikén.

Az összetett élmezőnyében nem történt változás, Nibali továbbra is majdnem két és fél perces előnnyel vezet.

TOUR DE FRANCE
12. Bourg-en-Bresse–Saint-Étienne, 185.5 km
1. Alexander Kristoff (norvég, Team Katyusa) 4:32:11 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) azonos idővel
3. Arnaud Demare (francia, FDJ.fr) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 51:31:34 óra
2. Richie Porte (ausztrál, Team Sky) 2:23 perc hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 2:47 p h.

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik