Kerékpár: újabb vallomástételre kötelezték Lance Armstrongot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.04. 12:35
Egy texasi vizsgálóbíró arra kötelezte Lance Armstrongot, a doppingolást az év elején beismerő amerikai kerékpárost, hogy szolgáltasson további részleteket arról, kik tudtak arról, hogy tiltott szerekkel él.

Az ítélet abban az ügyben született, amelyet egy nebraskai cég, az Acceptance Insurance Holding indított a hét Tour de France-diadalától megfosztott Armstrong ellen abból a célból, hogy visszakapja tőle az 1999 és 2001 között bónuszként kifizetett hárommillió dollárt.

Tim Sulak kerületi vizsgálóbíró döntése értelmében Armstrongnak szeptember végéig kell dokumentumokkal és írásbeli válaszokkal szolgálnia azokra a kérdésekre, amelyek főleg azt feszegetik, hogy a környezetében lévők (volt felesége, ügyvédei, csapatának vezetői és név szerint Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség elnöke) közül kik és mikor szereztek tudomást a doppingolásáról.

Az Acceptance feltevése szerint Armstrong doppingolásáról többeknek nemcsak tudomásuk volt, hanem éveken át összeesküvésszerűen támogatták, orvosilag felügyelték, illetve falaztak neki.

A tárgyalás kezdési időpontját 2014 áprilisára tűzték ki. Nem ez az egyetlen – és főleg nem a legkisebb összegű – kártérítési ügy, amelyikben Armstrongnak bíróság előtt kell számot adnia doppingolása körülményeiről.

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik