Kerékpár: Dekker lelkiismerete, kitálal a doppingoló holland

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.23. 14:49
Ígérete szerint minden részletre kiterjedően beszámol doppingos múltjáról az illetékes holland hatóságoknak Thomas Dekker profi országúti kerékpáros.

A 28 esztendős versenyző a 2009-es Tour de France rajtja előtt akadt fenn a vizsgálaton, szervezetében eritropoetint (EPO) találtak, és emiatt két évre, 2011. június 30-ig eltiltották.

Dekker szerdán közleményben tudatta, hogy minden részletet, nevet, időpontot elmond doppingos múltjából a Holland Doppingellenes Hatóságnak, hogy így segítse elő a sportág megtisztulását. A megbeszélésre két héten belül kerül sor, de – legalábbis egyelőre – nem hozzák nyilvánosságra az érintettek nevét.

A holland bringás időfutamban kétszeres országos bajnok (2004, 2005), ezen kívül 2006-ban a Tirrén-Adria, 2007-ben pedig a romandiai körversenyt nyerte meg.

Egy hete a sportág legismertebb alakja, a többek között hét Tour-elsőségétől és olimpiai bonzérmétől megfosztott amerikai Lance Armstrong vallotta be, hogy hosszú éveken át doppingolt, de a csalásban segítők nevét eddig ő sem árulta el.

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Van der Poel feladta a Tour de France-ot

Kerékpár
2025.07.22. 10:15

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25
Ezek is érdekelhetik