Kerékpár: a doppingos múltú vezető fél évig nem dolgozhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.24. 13:26
Fél évre eltiltották Rudi Kemnát, az Argos-Shimano kerékpárcsapat vezetőjét, aki elismerte, hogy tíz évvel ezelőtt, aktív versenyzőként doppingolt.

A klub csütörtöki közleményében jelezte: Kemna nem akart kibújni a felelősség alól, maga is egyetértett a büntetéssel.

A csapatvezető bevallotta, hogy 2003-ban eritropoetint (EPO) használt.

Az év elején a Holland Kerékpáros-szövetség az ország profi istállóival kötött megállapodást, mely alapján szankcionálhatnak – például féléves eltiltással – csapatvezetőket és más stábtagokat, ha kiderül, hogy korábban doppingvétséget követtek el.


A csapatvezető bevallotta, hogy 2003-ban eritropoetint (EPO) használt.

Az év elején a Holland Kerékpáros-szövetség az ország profi istállóival kötött megállapodást, mely alapján szankcionálhatnak – például féléves eltiltással – csapatvezetőket és más stábtagokat, ha kiderül, hogy korábban doppingvétséget követtek el.

ÚJRAELLENŐRZIK A DÉL-AFRIKÁBAN TAVALY LEVETT VÉRMINTÁKAT
Kimondottan az eritropoetinre (EPO) koncentrálva újraellenőrzik a Dél-Afrikában tavaly levett kerékpáros vérmintákat.

Az illetékes hatóság minden fontos országúti és hegyikerékpáros viadalon elindult és a legjobb ötven között zárt bringás mintáját vizsgálja meg még egyszer.

Az ország egyik legjobb kerékpárosát, David George-ot – aki korábban csapattársa volt az évtizedes doppingolását a múlt héten beismerő, hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai Lance Armstrongnak – a múlt hónapban tiltották el két évre EPO-használat miatt.

Legfrissebb hírek

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14
Ezek is érdekelhetik