Kerékpár: vádat emel Lance Armstrong ellen az USADA

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.30. 10:32
Címkék
Vádat emel a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros, Lance Armstrong ellen az Amerikai Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) – közölte pénteken a szervezet.

A döntés azután született meg, hogy egy háromtagú bizottság megvizsgálta a 40 éves sportemberrel kapcsolatban felvetődött gyanút, és ellenőrizte a bizonyítékokat. Armstrongnak így bíróság előtt kell megvédenie magát.

Az USADA két hete indított hivatalos eljárást a tavaly visszavonult kerekes ellen. A vádak között szerepel többek között doppingolás, illetve doppingszerekkel való kereskedés. Lance Armstrongot továbbá arról is értesítették, hogy 2009-es és 2010-es vérmintáin állítólag manipuláció nyomai mutathatók ki.

A szervezet azonnal eltiltotta a sportolót mindennemű versenyzéstől, új szenvedélyének, a triatlonnak sem hódolhat. Lance Armstrong minden vádat tagad, de ha elmarasztalják, akár mind a hét Tour de France-győzelmétől is megfoszthatják.

Legfrissebb hírek

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
20 perce

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
23 perce

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
44 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
1 órája

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
1 órája

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik