Hegyikerékpár: hét ország versenyzőit várják a Duna Maratonra

Vágólapra másolva!
2012.06.29. 14:54
Címkék
Tizenharmadik alkalommal rajtol július elsején a Duna Maraton hegyikerékpár-verseny mezőnye, hogy a kerekesek a három kiírt táv valamelyikét teljesítve versenyezzenek a Pilis hegyi útjain. A Top Maraton sorozat idei második állomására 7 országból, mintegy másfél ezer sportolót várnak a Sportaktív SE szervezői.

A visegrádi rajt – amelyet Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősport-tagozatának elnöke és Félegyházi András, Visegrád polgármestere fog „ellőni” – ezúttal nem csak a versenyzők számára lesz jelentős.

„Az idei verseny különleges színfoltja lesz, hogy a Duna Maraton rajtkapuja alól indul Berta István és családja, Bóta Katalin és Berta Ádám bringával Londonba. Magyar zászlókat visznek magukkal, amelyeket az olimpián adnak át a magyar kerekesek tiszteletére. Az előzetes nevezések szerint csaknem ezernégyszáz indulónk lesz a Duna Maratonon, a gyerekversenyre mintegy száz fiatalt várunk” – nyilatkozta Harangvölgyi András főszervező, aki Ausztriából, Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából is vár versenyzőket.

A Duna Maraton 92, 68 és 32 kilométerre lett kiírva. A rajtra vasárnap reggel 10 órakor (hosszú- és középtáv), majd 10.15-kor (rövidtáv) kerül sor a visegrádi Duna-parton. A 14 éven aluliaknak meghirdetett diákkupaversenyeket 10.30-tól indítják a szervezők.

„A Magyar Olimpiai Bizottság több nyelvre lefordított ajánlólevelével indulunk. A rajtnál kapjuk meg Monspart Saroltától a magyar zászlót, melyet július 24-én adunk át Londonban a Magyar Nagykövetségen, tisztelegve az olimpiára kijutott magyar kerékpárosok: Benkó Barbara, Lovassy Krisztián és Parti András előtt. Az út hét európai országon keresztül, közel három hétig tart. Olyan szolgálatot kerestünk, amelyik az országhatáron átnyúló tevékenységet folytat, így számlát nyitva, felajánlásokat gyűjtve, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül támogatjuk az arra rászorulókat” – mondta Berta István.

Legfrissebb hírek

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
19 perce

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
22 perce

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
43 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
1 órája

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
1 órája

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik