Kerékpár: szombaton 74 km vár a Zalakaros Maraton résztvevőire

Vágólapra másolva!
2011.07.19. 21:44
Címkék
A Zalakaros város napjához csatlakozó országúti kerékpárverseny és túra immár ötödik alkalommal várja a Kis-Balaton környékére a kerekeseket július 23-án, szombaton.

A 74 kilométeres, két körből álló táv mellet 39 kilométer vár a rövidebb szakasz teljesítőire. Ebben az évben is lehetőség nyílik a Kis-Balatont megkerülő túrán indulni, amelynek távja 36 kilométer lesz. A Zalai-dombságban ismét több kategóriában és különböző távokon kerékpározhatnak a profik és a hobbi kerekesek. Idén a Zalakaros Maraton a Határon Túra 2011 elnevezésű program felkészítő túrája is egyben, melyen a Gyimesbükktől Budapestig tartó túra előnevezettei vesznek részt.

A verseny rajtja 15 órakor lesz a zalakarosi Gyógyfürdő téren, ahol még a verseny napján is várják a nevezőket. A maratonon évről évre több mint háromszázan vesznek részt, ezúttal is hasonló részvételre számítanak a Vuelta Sportiroda szervezői.

Legfrissebb hírek

Erdély Csanád örül a Ferencváros érkezésének

Jégkorong
4 perce

Bérletes szurkolóival csap össze a Szlovák Kupában a DAC

Minden más foci
10 perce

Nagy Norbert második lett a svájci hegyi Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
13 perce

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
27 perce

„Bécsben még nehezebb lesz, mint Stockholmban” – győri bennfentes a Rapid elleni Kl-párharcról

Európa-konferencialiga
32 perce

Érdi Mária: Fizikailag teljesen rendben vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
1 órája

Öttusa: rajtol az U19-esek világbajnoksága Litvániában

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik