Kerékpár: Longo 52 évesen megszerezte 58. bajnoki címét is

Vágólapra másolva!
2011.06.23. 11:40
null
Jeannie Longo (középen) ötvenen túl is verhetetlen (Fotó: L'Équipe)
Címkék
Bár januárban még a visszavonuláson gondolkodott, Jeannie Longo az idén is elindult a francia országútikerékpáros-bajnokságon, és ha már így tett, megvédte címét a női időfutamversenyben. Az 52 éves versenyző ebben a műfajban a 11., összesen pedig már az 58. francia bajnoki aranyát nyerte meg.

Longo a 19 kilométeres távot 29 perc 45 másodperc alatt teljesítette, a második helyezett Christel Ferrier Bruneau 42 másodperccel volt lassabb nála.

Legfrissebb hírek

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
5 perce

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
28 perce

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
35 perce

Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

Atlétika
41 perce

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
43 perce

MotoGP-gyorstalpaló, 2. rész

Egyéb autó-motor
44 perce

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik