Lökdösődni márpedig nem szabad!

Vágólapra másolva!
2011.05.25. 17:19
null
A 230 km-es távot több mint 5 és fél óra alatt darálta le a mezőny (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olasz Giovanni Visconti ért át elsőként a célvonalon a Giro d’Italia 17. szakaszán, ám visszasorolták a harmadik helyre, mert a sprinthajrá során kézzel ellökte magától a mellette haladó honfitársát, a másodikként beérő Diego Ulissit. A szakaszgyőztes így Ulissi lett, a második hely pedig a spanyol Pablo Lastrasé.

A keddi hegyi időfutam után egy olyan szakasz következett, amely kiválóan alkalmas volt a szökésre, az összetettben élen állók megbújtak a mezőnyben. Egy második és egy harmadik kategóriás hegy várt az etap második felében a kerekesekre, akik közül több mint 50 kilométer megtétele után 15 versenyző lépett meg, hozzájuk később csatlakozott Hubert Dupont.

Miután a második hegyre is még majdnem négyperces előnnyel értek fel, sejthető volt, hogy közülük kerül ki a szakaszgyőztes. Az utolsó kilométereken négyen maradtak legelöl, két olasz, Diego Ulissi és Giovanni Visconti, a spanyol Pablo Lastras és a belga Jan Bakelants.

A sprintbefutó során Visconti a kordon mellett haladva próbálta megelőzni honfitársát, ám erre egyszerűen nem volt helye. Ezért kétszer is ellökte kézzel Ulissit, ami viszont nem maradt büntetlenül, hiába ért ugyanis célba elsőként, visszasorolták a harmadik helyre, így Ulissi örülhetett.

Összetettben Alberto Contador továbbra is majdnem ötperces előnnyel vezet Michele Scarponi előtt.

GIRO D'ITALIA
17. SZAKASZ, Feltre–Tirano, 230 km
1. Diego Ulissi (olasz, Lampre) 5:31:51
2. Pablo Lastras García (spanyol, Movistar Team) a. i.
3. Giovanni Visconti (olasz, Farnese Vini) a. i.
4. Jan Bakelants (belga, Omega Pharma-Lotto) 4 mp. hátrány
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Alberto Contador 62.43.37
2. Michele Scarponi
+0.04.58
3. Vincenzo Nibali +0.05.45
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
5 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik