Kerékpár: a svájci labor cáfolja Hamilton doppingvádját Armstrong ügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.28. 10:43
Címkék
Az érintett svájci doppingvizsgálati laboratórium vezetője visszautasította Tyler Hamilton amerikai kerékpáros vádját, amely szerint a korábbi csapattárs, a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong pozitív mintát szolgáltatott a 2001-es Tour de Suisse viadalon.

Martial Saugy a Neue Zürcher Zeitung pénteki számában cáfolta azt is, hogy a labor igyekezett volna elleplezni az amerikai sztár svájci lebukását: "Négy vizeletmintában gyanúsan magas EPO-értéket mértünk az Armstrong által megnyert viadalon, de egyik minta sem az amerikaié volt. A teszteredményeket nem rejtegettük” – mondta.

Hamilton a CBS amerikai hírtelevízió vasárnap esti "60 perc" című műsorában úgy emlékezett: Armstrong azt mondta neki, hogy a 2001-es svájci körversenyen eritropoetinnel (EPO) fennakadt a vizsgálaton, de az UCI, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség közbenjárására megúszta a büntetést.

„Tudom, hogy korábban produkált pozitív tesztet, ezt ő mondta nekem. (...) Voltak, akik gondoskodtak róla. Nem ismerem az ügy pontos részleteit, de azt tudom, hogy Lance emberei, valamint a másik oldal, azaz a nemzetközi szövetség képviselői kidolgozták, miként lehetne ezt az ügyet eltussolni” – fogalmazott Hamilton, aki a 2004-es athéni olimpián megnyerte az egyéni időfutamot, és már akkor doppingügybe keveredett, de végül a második teszt nem igazolta a vétkességét, így megtarthatta az aranyérmét.

Egy hónappal később azonban a Vuelta a Espanán újra lebukott, és akkor kétéves eltiltást kapott. 2007-ben tért vissza, ám 2009 februárjában, egy versenyen kívüli ellenőrzésen megint tiltott szert találtak a szervezetében. Ezután bejelentette a visszavonulását, hazája doppingellenes ügynöksége pedig nyolc évre tiltotta el.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
5 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik