Cavendisht csak megszorítani tudták Petacchiék

Vágólapra másolva!
2011.05.19. 17:42
null
Mark Cavendish elbírt az olaszokkal a szakasz végén (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Mark Cavendish nyerte meg a Giro d’Italia 12. szakaszát, miután a ravennai befutón lesprintelte Davide Apolloniót és Alessandro Petacchit. Összetettben továbbra is Alberto Contador vezet.

 

A 184 km-es távot szinte teljesen sík terepen teljesítették a kerekesek, így várható volt, hogy sprintbefutó dönt majd. Ezt egy sikeres szökés akadályozhatta volna meg, négy fő (Michal Golas, Davide Ricci Bitti, Stef Clement és Miguel Minguez) pedig hamar el is szakadt a többiektől. Rövid idő alatt közel ötperces előnyre tettek szert, de aztán ez fokozatosan csökkenni kezdett, mígnem valamivel több mint tíz kilométerrel a vége előtt a mezőny „bekebelezte őket”. Közben egy bukás is történt, amelybe az előző szakaszt megnyerő John Gadret is belekeveredett.

A legutóbbi, 2005-ös ravennai befutót Alessandro Petacchi nyerte meg, az olasz sprinter pedig most is ott volt az utolsó métereken az élbolyban – nem volt részese az utolsó előtti kilométeren a mezőnyt kettészakító bukásnak –, de sem neki, sem honfitársának, Davide Apolloniónak nem sikerült megelőznie Mark Cavendisht. Az angol sprinter kis különbséggel ugyan, de lehajrázta a többieket, így megszerezte második szakaszgyőzelmét az idei Girón.

Összetettben nem történt változás, továbbra is Alberto Contador vezet, 59 másodperces előnnyel Kansztantin Szivcov előtt.

GIRO D'ITALIA
12. SZAKASZ, CASTELFIDARDO–RAVENNA, 184 KM
1. Mark Cavendish (brit, HTC-Highroad)
2. Davide Apollonio (olasz, Team Sky) a. i.
3. Alessandro Petacchi (olasz, Lampre) a. i.

 

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Alberto Contador (Saxo Bank) 44:15:16
2. Kansztantin Szivcov (HTC-Highroad) +0:00:59
3. Vincenzo Nibali (Liquigas) +0:01:21
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
4 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
4 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
5 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik