Kerékpár: Klöden is doppingolt a három évvel ezelőtti Touron

Vágólapra másolva!
2009.05.13. 17:48
Címkék
Tiltott vértranszfúzión esett át a 2006-os Tour de France-on Andreas Klöden, aki a viadal módosított végeredménye alapján a második lett - jelentette be szerdán a Freiburgi Egyetem független vizsgálóbizottsága.
A 77 tanút felvonultató vizsgálat lezárulta után nyilvánosságra hozott, 63 oldalas jelentés szerint a bűnösségét bevalló Patrik Sinkewitz mellett legalább ketten, Klöden, valamint Matthias Kessler is vérdoppinghoz folyamodott a 2006-os francia kerékpáros körverseny során.Kessler jelenleg eltiltását tölti tesztoszteron-használat miatt, Klöden viszont mindig tagadta, hogy tiltott teljesítménynövelőt használt volna. Klöden jelenlegi klubja, az Asztana egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet.A német bringás eredetileg harmadik lett a 2006-os Touron, azonban a győztes amerikai Floyd Landist doppingolás miatt kizárták, így nyert a spanyol Oscar Pereiro Sio. A két éven át folytatott vizsgálat azt is megállapította, hogy a Telekom/T-Mobile csapatnál 1995 és 2006 között rendszeres doppingolás folyt.„A rendszeres doppingolást profi szintre fejlesztették a két orvos vezetésével” - áll a jelentésben, amelyből kiderül, hogy a vizsgálat során 58.800 vérmintát elemeztek újra.
Legfrissebb hírek

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
2 perce

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2 perce

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
7 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
7 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
7 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
8 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
8 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik