Kerékpár: Tom Boonent megbüntették, de nem menesztették

Vágólapra másolva!
2009.05.12. 16:38
Címkék
Megbüntette, de nem menesztette a Quick-Step az áprilisban ismét pozitív kokaintesztet produkáló Tom Boonent, az egyik legjobb belga profi országúti kerékpárost.
A klub úgy határozott, hogy egyelőre bizonytalan időre eltiltja világbajnok versenyzőjét, a jövőben azonban számít rá. A 28 esztendős Boonennek nemzetközi eltiltástól nem kell tartania, ugyanis áprilisban versenyen kívüli ellenőrzés során bukott meg kokainnal, csakúgy, mint tavaly, márpedig – a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai szerint – ez az anyag csak akkor vonja maga után a teljes körű büntetést, ha egy viadal után adott mintában találják meg. „Gondolkodunk a komolyabb pénzbüntetésen. Ennek mértékéről majd akkor adunk tájékoztatást, ha Tom újra versenyezhet – áll a Quick-Step közleményében, amely kiemeli, Boonent kötelezték arra, hogy legalább egy évig pszichológushoz járjon – Tom nem rabja a szernek, de sajnos különböző okok miatt szórványosan használt kokaint.” A csapat legjobbjától a következő egy évben kéthetente vizeletmintát, illetve ebben az időszakban legalább háromszor a hajából is mintát vesznek majd. A 2005-ben világbajnok Boonen pályafutása során négyszer nyerte meg a legendás Párizs–Roubaix egynapos viadalt, míg a 2007-es Tour de France-on a sprinterek közötti pontversenyben végzett az élen.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
6 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
6 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
7 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
7 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
7 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
8 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik