Dopping: Budapesten találták meg a Kohl-ügy vércentrifugáját

Vágólapra másolva!
2009.04.06. 15:41
Címkék
Budapesten találták meg azt a vércentrifugát, amelyet feltehetően az osztrák doppingbotrányban használtak.
A rendőrség egyik szóvivője Bécsben megerősítette, hogy a magyar főváros egy magánlakásában bukkantak rá az eszközre, amelyet valószínűleg a doppingolás miatt eltiltott Bernhard Kohl kerékpáros és letartóztatott menedzsere, Stefan Matschiner vett igénybe.A tavalyi Tour de France-on harmadik Kohl a múlt héten beismerte, hogy vérdoppingot is alkalmazott, amihez menedzsere segítette hozzá őt és a triatlonos Lisa Hütthalert. A legjobbnak tartott osztrák kerekes azt is elmondta, hogy két másik sportolóval vásárolták meg a vércentrifugát, amelynek felhasználásával háromszor esett át a bécsi Humanplasma intézetben vérdoppingon. A rendőrség azt nem igazolta vissza, hogy a most Budapesten megtalált vércentrifuga feltétlenül ugyanaz az eszköz, amelyről Kohl beszélt. A Humanplasma visszautasította a vádakat, de az ügyészség nyomoz ellene is. A bécsi Kurier szerint tucatnyi sportoló volt a cég állandó ügyfele, s egy „kezelés" 2000 euróba került.
Legfrissebb hírek

DVSC: Domingues akár a Konferencia-liga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 perce

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán!

Labdarúgó NB I
38 perce

Guatemala legyőzésével jutott tovább Panama az Arany-kupában

Minden más foci
54 perce

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
1 órája

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
1 órája

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
2 órája

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik