Szeptember elején a Német körverseny utolsó szakaszán, az időfutamon hatalmasat bukott Bodrogi László világbajnoki ezüstérmes időfutam-specialista kerékpáros. Az esés eredménye lesújtó: kettős síp- és szárkapocscsonttörés. Bodrogi azóta azon dolgozott, hogy felépüljön, ami az új évre sikerült is, olyannyira, hogy új csapata, a Katyusa edzőtáborát is végigcsinálta. Persze a versenyzésbe való visszatérése még odébb van, hiszen egyelőre csak egy órát tekerhet naponta.

Fotó: cyclingnews.com/Paolo Bettini
Bodrogi László új csapata mezében

Fotó: cyclingnews.com/Paolo Bettini
Bodrogi László új csapata mezében
„A többiek nem tudtak túl sok időt a pályán tölteni, mert igazán pocsék időnk volt, szinte majdnem minden nap esett az eső. Mindössze egy nap akadt, amikor normálisabban tudtak edzeni a többiek, de akkor is négy óra után befejezték. Én pedig már egy óra után visszatértem a szállóba” – idézte fel Bodrogi.
Bodrogi szeptemberben még a sportágból azóta kivonult Crédit Agricole színeiben hajtott, ám balesete óta szerződtette őt az újonnan alakult orosz Katyusa csapat. „Zöld helyett kék-fehérben tekerek, ehhez néhány héten belül hozzászokom majd. A csapat mindenben segít bennünket, nekünk csak a bringázásra és a versenyzésre kell odafigyelnünk” – mondta a bringás, aki már nem gyarapíthatja a magyar kerekesként elért sikereit.
Bodrogi ugyanis néhány héttel ezelőtt megkapta a francia állampolgárságot, és már korábban sejthető volt, hogy kettős állampolgárként inkább új hazáját választja majd. Vagyis a 2009-es idénytől Bodrogi révén Franciaország gyűjtheti a világranglistapontokat.
Minden idők legeredményesebb magyar kerékpárosa tehát immár franciaként csatlakozik jövő héten a spanyolországi Calpéban a második edzőtáborukban részt vevő csapattársaihoz. Sérülései miatt egyelőre egy óránál többet nem kerekezhet egyszerre, de már ez is előrelépés a számára.
„Három hónapig nem csináltam semmit, és ez idő alatt a bal lábam sok izmot vesztett, sokat gyengült. Óvatosnak kell lennem, mert a törés még nem teljesen gyógyult meg, ezért aztán nem tudom biztosra megmondani, hogy mikor kezdhetem újra a versenyzést” – jelentette ki Bodrogi.
A 32 éves bringás gyógyulásának ütemét többek között röntgenfelvételekkel is vizsgálják, és ettől függ, mikor térhet vissza az országutakra. Óvatos becslések szerint legkorábban tavasz végén kerülhet erre sor, maga az érintett azonban nem látja ilyen rózsásan a kilátásait.
Legfrissebb hírek

Giro: Figyelni fognak Valter Attilára – Bodrogi László
Kerékpár
2022.05.04. 09:02

Nem aszkéták, három hétig rózsaszínben látják a világot
Kerékpár
2019.05.11. 13:34

NS Hosszabbítás: „Legyünk pozitívak!” – Bodrogi László
Kerékpár
2017.04.29. 00:17

Bodrogi, mikor még magyar történelmet írt
Sportnaptár
2010.10.08. 09:44

Kerékpár: Bodrogi dobogóra lépett első francia bajnokságán
Kerékpár
2010.06.24. 22:53
Ezek is érdekelhetik
