Kerékpár: Fabian Cancellara ott lesz a 2009-es Girón

Vágólapra másolva!
2008.12.21. 01:36
Címkék
Az olimpiai aranyérmes és kétszeres világbajnok Fabian Cancellara is jelezte, hogy indul a 2009-es Olasz kerékpáros körversenyen, a Giro d’Italián.
A centenáriumi viadalon olyan sztárok rajtolnak, mint a Tour de France hétszeres győztese, az amerikai Lance Armstrong, az idei Touron diadalmaskodó spanyol Carlos Sastre, az elmúlt két Tour de France-on egyaránt második ausztrál Cadel Evans, valamint az olasz Damiano Cunego, Ivan Basso és Danilo Di Luca. Úgy tűnik tehát, hogy a világ legjobbjai közül csak a címvédő és már mindhárom nagy körversenyen győztes spanyol Alberto Contador nem indul a május 9. és 31. közötti, Velencéből rajtoló és Rómában záruló, csaknem 3400 km-es viadalon. A 27 esztendős Cancellara az időfutamban végzett az első helyen Pekingben, két vb-aranyérmét 2006-ban és 2007-ben gyűjtötte be. A kínai fővárosban rendezett ötkarikás mezőnyversenyben bronzérmes lett.
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
3 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
4 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik