Kerékpár: szakaszgyőzelem után jogosítványbevonás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 19:25
Címkék
Tom Boonen belga kerékpáros hétfőn szakaszt nyert a Vuelta a Espanán, majd kedden hazájában bevonták a jogosítványát, és pénzbírsággal sújtották, mert autójával gyorsan hajtott, illetve ittasan vezetett.
Az első kihágás, a gyorshajtás még április 24-én történt, akkor Boonen 129 km/órás sebességgel haladt ott, ahol csak 70-nel lehetett volna. A második alkalommal, június 3-án 180-nal száguldozott, miközben legfeljebb csak 90-nel mehetett volna. Ráadásul ekkor vezetés közben mobiltelefont is használt, és alkoholos befolyásoltság alatt állt. Amint azt elmondta: négy pohár bort fogyasztott, mielőtt volán mögé ült.A két eset miatt összegezve 62 napra bevonták a jogosítványát, és 1512.5 eurós büntetést kell fizetnie – írta a cyclingnews.com című internetes szaklap.
Legfrissebb hírek

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
13 perce

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
31 perce

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
33 perce

Férfi pólóválogatott: „A két Vigvári szeret csalni. Ha ők számolják a pontokat, akkor...”

Vízilabda
39 perce

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
58 perce

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
1 órája

Férfi pólóválogatott: a védekezés magasiskolája a Szigeten

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után 2035-ig marad a versenynaptárban a Kanadai Nagydíj

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik