Kerékpár: Árvai Attila hetedik hegyi ob-győzelmét hozta

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 18:37
Címkék
Magyarország legmagasabb pontjának meghódítására írta ki a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség a 2008. évi Hegyi Bajnokságot. A Sirok – Kékestető közötti 31 kilométeres országúti távnak négy kategória, mintegy 70 kerekese vágott neki. A tavalyi győztes Kusztor Péter ezúttal Olaszországban versenyzett, az akciók azonban idén is okoztak izgalmat. Az elit férfiak versenyét Árvai Attila nyerte, a Mátra idei királyának ez volt a hetedik hegyi bajnoki győzelme. A május 10-ei viadal egyben a Magyar Kupa 2008. első állomása volt. A nőknél Király Mónika, U23-ban Fejes Gábor, az ifjúságiaknál Szabó-Biczók Márton volt a legjobb.
Árvai Attila, a Magyar Köztársaság férfi elit bajnoka (P-NÍVÓ Betonexpress 2000 Corratec): „A hét hegyi ob-n aratott győzelmemből az egyik legnehezebb volt a mai. Csapatomból ugyan többen külföldön versenyeztek, ennek ellenére erős mezőny gyűlt össze. Mátraházára egy közel 30 fős főmezőny együtt érkezett, ilyenre régen volt példa, addig máskor már szétszedtük egymást. Arany Gabi csapattársam elmenésben volt még akkor, a Mátraháza tábla után többen erősen megindultak, hogy utolérjék. Az utolsó három kilométer igen meredek, 10 %-os szakaszokkal. Én picit kivártam, lestem az alkalmas pillanatot, hogy tempót váltva az élre törhessek Aranyt pedig lassan utolértük. Én is „belószoltam”, úgy 300 méter után hátranéztem, már csak a szintén P-NÍVÓ-s Madaras Zoli volt mögöttem. Hamar egyedül maradtam, majd az utolsó kilométeren Szórádi zárkózott fel, ketten jöttünk a célegyenesre, de én voltam a gyorsabb, adtam neki néhány métert.”

HEGYIKERÉKPÁROS ORSZÁGOS-BAJNOKSÁG

Elit férfiak:
1. Árvai Attila (P-NÍVÓ Betonexpress 2000 Corratec)
2. Szórádi Balázs (FTC)
3. Madaras Zoltán (P-NÍVÓ Betonexpress 2000 Corratec)
Nők:
1. Király Mónika (MTE-1904)
2. Zelinka Gabriella (FTC)
3. Kenyó Anita (Bringavilág SK Bornsport)
U23:
1. Fejes Gábor (Kommuna.Org KSC)
2. Schipp Olivér (Arbö-KTM-Junkers)
3. Molnár István (Bikesport-Karnten)
U19:
1. Szabó-Biczók Márton (KSI SE)
2. Veres Balázs (Szegedi KSC)
3. Dabcs Márton (Giant Gyömrő)

HEGYIKERÉKPÁROS ORSZÁGOS-BAJNOKSÁG

Elit férfiak:
1. Árvai Attila (P-NÍVÓ Betonexpress 2000 Corratec)
2. Szórádi Balázs (FTC)
3. Madaras Zoltán (P-NÍVÓ Betonexpress 2000 Corratec)
Nők:
1. Király Mónika (MTE-1904)
2. Zelinka Gabriella (FTC)
3. Kenyó Anita (Bringavilág SK Bornsport)
U23:
1. Fejes Gábor (Kommuna.Org KSC)
2. Schipp Olivér (Arbö-KTM-Junkers)
3. Molnár István (Bikesport-Karnten)
U19:
1. Szabó-Biczók Márton (KSI SE)
2. Veres Balázs (Szegedi KSC)
3. Dabcs Márton (Giant Gyömrő)
Legfrissebb hírek

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
19 perce

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
33 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
44 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
8 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik