Kerékpár: ezúttal otthon tartották a KSI-kupát

Vasvári FerencVasvári Ferenc
Vágólapra másolva!
2008.04.15. 16:07
Címkék
Több mint három évtizede adják át a KSI-kupát az országúti kerékpárosok, ami ezúttal azonban az – egyben szervező – címvédőknél maradt. A Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület kerékpáros szakosztálya az április 12-i hétvégén rendezte meg a 31. Decathlon-KSI-kupát, melynek előzetes rajtlistáján négy kategóriában összesen 84 bringás szerepelt. A kerékpárversenyt a szlovákok tették nemzetközivé.
A dombok szétszedték a mezőnyt
Fotó: Vasvári Ferenc
A dombok szétszedték a mezőnyt
A dombok szétszedték a mezőnyt
Fotó: Vasvári Ferenc
A dombok szétszedték a mezőnyt

A mezőny két nap alatt három szakaszt teljesített. Az első alkalmával – mely egyben hegyi utánpótlás-bajnokságként szerepelt a szövetség versenynaptárában – a Pilis emelkedőit mászta meg a peloton Pomáz és Dobogókő között. A második szakasz alkalmával a dunakeszi repülőtér melletti egyenkénti időfutamversenyre került sor, míg a harmadik etapra, galgamácsai rajt- és céllal mezőnyversenyt írtak ki a szervezők.

Az egyéni összetettet korosztályában Szabó-Biczók Márton (KSI SE), Hartmann József (Pécsi Junior SE), Zelinka Gabriella (FTC) és Müllner Zoltán (PottoSpec Team) nyerte. A csapatok összetett pontversenyében 13 klub közül – megvédve tavalyi címüket –, a három szakasz alapján a szervező KSI SE (304 pont) bizonyult a legeredményesebbnek, megelőzve a BVSC-t (271 pont) és a Pécsi Junior SE-t (223 pont); így a díszes serleg a tavaly is győztes vendéglátóknál maradt.

Somogyi Miklós főszervező: "a három szakasz alkalmával a vártnál is többen indultak, a korábbi évekhez hasonlóan népszerűsödik a verseny. Örvendetes, hogy az utánpótlás korosztályok az ország több régiójából, szép számmal álltak rajthoz, valamint, hogy klubunk, a KSI, az összetett győzelem mellett több szakaszsikert is elért. A térségben közel félszázan segítettek a szervezésben, a pálya biztosításában; a bevált Dunakeszi és Dobogókő mellett Galgamácsa, Váchartyán, Erdőkertes, Püspökszilágy térségében újabb településeket sikerült bevonnunk az útvonalba."

SZAKASZGYŐZTESEK

1. szakasz (Pomáz-Dobogókő): Petrik Gergő (FSZSE) – egyben magyar bajnok, Scherk Krisztián (BVSC) – egyben magyar bajnok, Zelinka Gabriella (FTC) – egyben magyar bajnok, Durucz Miklós (KSI SE) és Simon Balázs (Balaton-Party KE).
2. szakasz (Dunakeszi-Dunakeszi): Bajcsi Balázs (PottoSpec Team), Hartmann József (Pécsi Junior SE), Zelinka Gabriella (FTC) és Simon Balázs (Balaton-Party KE).
3. szakasz (Galgamácsa-Galgamácsa): Dancs Márton (Giant Gyömrő), Katona Bálint (Tamási), Zelinka Gabriella (FTC) és Specziár Viktor (FTC).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik