Alessandro Petacchi huszadik olaszországi szakaszgyőzelmét aratta

Vágólapra másolva!
2007.05.14. 17:59
Címkék
A Giro d’Italia, az Olasz Körverseny harmadik, Barumini és Cagliari közti 181 kilométeres szakaszát sprintbefutóban az olasz Alessandro Petacchi nyerte. A klasszisnak ez volt pályafutása huszadik szakaszgyőzelme a Girón.
Reuters
Reuters

Második helyen azonos idővel a német Robert Förster ért célba, míg a harmadik, szintén a győztessel megegyező idővel, az argentin Maximiliano Richeze lett.

A verseny nem hozott túl sok izgalmat. A mezőny szinte együtt tekerte le a távot, eltekintve hat merész vállalkozótól, akik már az elején szökéssel kísérleteztek.

Közülük ketten, Ignatiev és Visconti egészen a hajráig kitartottak, akkor aztán ledübörögte őket a mezőny.

Összetettben az olasz Danilo Di Luca nem tudta megőrizni vezető helyét, visszaesett a másodikra, méghozzá honfitársa, Enrico Gasparotto mögé.

Kedden szünnap lesz, szerdán a Salerno és Montevergine de Mercogliano közötti 153 km vár a mezőnyre hegyi befutóval.

GIRO D’ITALIA, OLASZ KÖRVERSENY

HARMADIK SZAKASZ, BARUMINI - CAGLIARI (181 KM):
1. Alessandro Petacchi olasz Milram 4:22:57
2. Robert Förster német Gerolsteiner a.i.
3. Maximiliano Richeze argentin Ceramica Panaria-Navigare a.i.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. E. Gasparotto olasz Liquigas 10:03:48 óra
2. D. Di Luca olasz Liquigas a.i.
3. A. Noè olasz Liquigas a.i.
Legfrissebb hírek

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
18 perce

BL: Simone Inzaghi szerint ebből a vereségből is erősebben fognak kijönni

Bajnokok Ligája
7 órája

„Történelmet írtunk, de nem akarunk itt megállni” – Luis Enrique a győztes BL-döntő után

Bajnokok Ligája
7 órája

Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai

Minden más foci
7 órája

Magyarok a BL-győzelem küszöbén; Aczél és Lipcsei: korábban lerúgták egymást, most ölelkezni fognak

E-újság
7 órája

BL: az Inter elnöke szerint a vereség nem érinti Inzaghi jövőjét

Bajnokok Ligája
7 órája

Soha nem volt ekkora különbség BL-döntőben – statisztikák

Bajnokok Ligája
7 órája

Láss csodát! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
8 órája
Ezek is érdekelhetik